MEMENTO MORI: MÉG HÁROM NAPON VÁCON FOLYTATÓDIK A FORGATÁS

MEMENTO MORI: MÉG HÁROM NAPON VÁCON FOLYTATÓDIK A FORGATÁS

Ezen a héten három újabb váci forgatási nappal folytatódik a Memento Mori című kalandfilm jeleneteinek felvétele. Hétfőn és szerdán a püspöki palota lesz a forgatási helyszín, csütörtökön pedig a püspökségi könyvtár, illetve a székesegyház altemploma. – Nagyon jól haladunk, pont úgy, ahogy terveztük. Tudni kell, hogy mindig az előkészítés viszi el a legtöbb időt. E…

MEMENTO MORI: NEM HÉTKÖZNAPI MISE A FEHÉREKNÉL

MEMENTO MORI: NEM HÉTKÖZNAPI MISE A FEHÉREKNÉL

A Memento Mori című kalandfilm csaknem egy hónapon át tartó váci forgatása során csütörtökön is erősen munkálkodott a stáb, ezúttal a Fehérek templomában. Előbb kosztümös jelenetek rögzültek a filmszalagon, például a kamerák fókuszába került egy fiúkórus, a kis csapatot alkotó ifjú statiszták – mint újságolták – hosszú heteken át, rengeteg gyakorlással készültek pár perces filmbéli…

MEMENTO MORI: SZENZÁCIÓS BEJELENTÉS AZ ALTEMPLOMBAN

MEMENTO MORI: SZENZÁCIÓS BEJELENTÉS AZ ALTEMPLOMBAN

Kedden és szerdán is folytatódott Vácott a Memento Mori című kalandfilm forgatása. Kedden a püspöki palota kertje volt a fő forgatási helyszín, illetve a Görgey utca egy pontja, szerdán pedig a székesegyház altemplomában vert tanyát a filmes csapat. És ezzel az utóbbi helyszínnel el is érkezett a film sztorija a csaknem három évtizeddel ezelőtt felfedezett…

A HÉTEN IS FOLYTATÓDIK VÁCOTT A MEMENTO MORI FORGATÁSA

A HÉTEN IS FOLYTATÓDIK VÁCOTT A MEMENTO MORI FORGATÁSA

Hétfőtől folytatódik Vácott a Memento Mori című kalandfilm forgatása, a heti első napon zömmel az egykori siketnéma intézet főtéri oldalkapuját és a belső nagyobb udvart összekötő, ritkán használt kis közben dolgozott a stáb. Zsúfolt kis árus zuggá alakult a helyszín, dolgoztak, kínálgatták portékáikat a mesterek, korzóztak, válogattak a járókelők, trécseltek a hölgyek, komoly eszmecserékbe merültek…

KEREKEDIK A FILMSZALAGON A MEMENTO MORI TÖRTÉNETE

KEREKEDIK A FILMSZALAGON A MEMENTO MORI TÖRTÉNETE

Feszített tempóban halad a stáb a Fehérek temploma kriptájában 1994-ben előkerült, több mint kétszázhatvan természetes úton mumifikálódott holttestet is magába foglaló egyedülálló temetkezési leletegyüttes megtalálásának történetén alapuló Memento Mori című kalandfilm helyszíni, váci forgatásával. Június 27 – július 2. között öt fogatási nap volt a tervben, dolgozott a stáb a Konstantin téren, a Duna-parton, a…

REJTÉLYEK NYOMÁBAN A VÁCI FILMFORGATÁS KAPCSÁN

REJTÉLYEK NYOMÁBAN A VÁCI FILMFORGATÁS KAPCSÁN

Kedden az Eszterházy utcában újabb jeleneteket vett fel a Memento Mori című készülő kalandfilm stábja, ezalatt pedig a Fehérek templomában a jezsuita rendbe tartó Kovács György atya – egy iskolás csoport kalauzolása után – készséggel nyilatkozott érdeklődésünkre a kripta rejtélyéről. – A templomtorony alatt megy le a lépcső, az a kriptának a bejárata, az alagsornak…

MEMENTO MORI: ELKEZDŐDÖTT A FILMFORGATÁS, MEGELEVENEDIK EGY VÁCI LEGENDA

MEMENTO MORI: ELKEZDŐDÖTT A FILMFORGATÁS, MEGELEVENEDIK EGY VÁCI LEGENDA

Többek között néhány Mária-búcsúi vásári forgatagos jelenet felvételével hétfőn elkezdődött Vácott a Fehérek temploma kriptájában bő negyed századdal ezelőtt előkerült, több mint kétszázhatvan természetes úton mumifikálódott holttestet is magába foglaló temetkezési leletegyüttes megtalálásának sztoriján alapuló Memento Mori című kalandfilm forgatása. A stáb az elkövetkező napokban, hetekben számos forgatási napon dolgozik majd városunkban, belső terekben (a…

KAMARÁS IVÁNÉK IS IZGATOTTAN VÁRJÁK A VÁCI FILMFORGATÁST

KAMARÁS IVÁNÉK IS IZGATOTTAN VÁRJÁK A VÁCI FILMFORGATÁST

Bízvást várhatjuk, hogy egy igazán látványos-izgalmas kalandfilm készül az előttünk álló hónapokban a Fehérek temploma kriptájában a múlt század végén előkerült, több mint kétszázhatvan természetes úton mumifikálódott holttestet is magába foglaló temetkezési leletegyüttes megtalálásának történetéből kiindulva. Mint korábban megírtuk, a tervek szerint június 27-én lesz az első forgatási nap városunkban. A laikus érdeklődők még csak…

PÉCSEN LÁTHATÓK A VÁCI DOMONKOS KRIPTA KINCSEI

PÉCSEN LÁTHATÓK A VÁCI DOMONKOS KRIPTA KINCSEI

Különleges, nem hétköznapi kiállításnak ad otthont június 9-től a Janus Pannonius Múzeum (JPM) Néprajzi Osztálya – újságolja a Kultúra című hírportál. A váci Tragor Ignác Múzeum időszaki kiállítása a 18. század barokk emberének – polgár, nemes, hivatalnok, katona, férfi, nő, gyermek – életéről és haláláról kíván képet adni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a…

SOKAN RÉSZT VETTEK A MEMENTO MORI STATISZTA-TOBORZÓJÁN

SOKAN RÉSZT VETTEK A MEMENTO MORI STATISZTA-TOBORZÓJÁN

Ahogy az várható volt, igen sokan felkeresték vasárnap a Piarista Kilátó Központot, hogy részt vegyenek a Memento Mori munkacímű, sztorijában a Fehérek temploma kriptájában előkerült, természetes úton mumifikálódott holttesteket is magába foglaló egyedülálló temetkezési leletegyüttes megtalálásán alapuló kalandfilm statiszta-toborzóján. Délelőtt 10 órakor kezdődött és késő estig tartott a toborzó, a jelentkezők fotózása, s folyamatosan érkeztek…