eső

Szombaton gyakran megnövekszik a felhőzet és esni fog az eső, vasárnap sok helyen szeles időben lesz részünk – írja az időkép. Az előrejelzések szerint szombaton kifejezetten enyhe lesz a reggel; délen, délkeleten nagy területen maradhat 20 fok fölött a legalacsonyabb hőmérséklet. A gyakran erősen megnövekvő felhőzetből egyre többfelé alakul ki eső, záporok, zivatarok. Napközben az élénk, erős délies szélben 19-28 fokra számíthatunk. Vasárnap a változóan napos-felhős időben csak néhol alakulhat ki kisebb eső, zápor. Aznap még többfelé szeles időben lesz részünk; 18 és 24 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.

Tovább

A hőmérséklet a tartósabban csapadékos tájakon jelentősen visszaesik, de keleten, délkeleten még marad a nyáriasan meleg, 30 Celsius-fok körüli maximum-hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szombaton nagyrészt erősen felhős, illetve borult lesz az ég, néhány órás napsütés főleg a Tiszántúlon lehet. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar és helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A déli, majd északnyugati, északi szelet sokfelé erős, zivatarban viharos lökések kísérhetik. Nagy lesz a hőmérsékletkülönbség. A legmelegebb órákban 16-31 fok valószínű. A tartósabban csapadékos nyugati vidékeken mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket. Vasárnap általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég és többfelé várható…

Tovább

Több váci lakos is a közösségi médiában számolt be arról, hogy a hajnalban kezdődő vihar hogyan öntötte el Vác utcáit. A Tölgyfa utca teljes hosszában víz alá került. A Tölgyfa utcai esetről egy váci lakos videóját a Facebook-on nézhetik meg. Az alábbi képeken pedig az látszik, hogy a város több pontján is fennakadásokat okozott a rengeteg esővíz. Volt, ahol az emberek bokáig érő vízben sétáltak az utcán. Az Útinform közlése szerint a 12-es főúton, Nagymaros és Zebegény között a 17-es km-nél a vasút felől nagy mennyiségű sár ömlött az útra. A fél útpályát lezárták. A MÁV tájékoztatása szerint Nagymaros és…

Tovább

Nem kedvez az időjárás a szabadtéri programoknak, hétvégén sokfelé esőre kell számítani. Vasárnap délután kezd majd felszakadozni a felhőzet. Egy hullámzó hidegfront hatására szombatra virradó éjszaka, majd szombat napközben sokfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra, helyenként erős viharokra. Élénk, erős; zivatarok környezetében viharos lehet a szél. 20 és 34 fok között alakulnak a maximumok. Nyugaton lesz hűvösebb, keleten még kitart a kánikula. Vasárnap kezdetben többfelé lehet még eső, zápor, zivatar, majd délután fokozatosan az északkeleti tájakra szorul vissza a csapadék. Mögötte nyugat felől felszakadozik a felhőzet, de helyenként zápor, zivatar még kialakulhat. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A kánikula mindenhol megszűnik,…

Tovább

Szombaton többnyire napos idő várható, vasárnap több helyen lehet csapadék. Szombaton általában sok napsütés valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, helyenként azonban erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. Helyenként megélénkül a délnyugati, nyugati szél. Hajnalban 12 és 19, délután 28 és 33 fok között alakul a hőmérséklet. Vasárnap vastagabb, frontális felhőzet vonulhat át az ország felett északnyugatról délkelet, kelet felé. Délelőtt inkább a déli, illetve keleti országrészben lehet napsütés; délután nyugat felől süt ki egyre többfelé a nap. Több helyen előfordulhat eső, záporeső, zivatar. A csapadékrendszer a nap folyamán nyugatról kelet felé helyeződik át. Helyenként megélénkül a déli, majd…

Tovább

Jelenleg is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarok és felhőszakadás miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint szombaton szinte bárhol és bármikor kialakulhat egy-egy zivatar. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés és is jégeső előfordulhat.  Az intenzív záporokból és zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. A zivatarokat viharos, akár 60 km/h-ás széllökések is kísérhetik.  Vác környékén vasárnap sem lesz sokkal jobb a helyzet. A zivataros csapadékgócok csak este szorulhatnak vissza a déli, délnyugati országrészre.  kiemelt kép: pixabay

Tovább