eső

„A városvezetés szerint az eső a ludas, mert nem esett” – írja közösségi oldalán Szabó Csaba Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő. Folytatta: „Nagymaroson, Kismaroson és Verőcén sem volt több eső, mégis tiszta a partszakasz. Szóval, akkor most mi is a helyzet? Úgy tűnik, a munka elvégzése helyett könnyebb kifogásokat keresni. Félek belegondolni, mi lesz az ürügy a lehullott falevelek esetében…” Szabó Csaba a legutóbbi testületi ülésen is felszólalt ebben a témában. Akkor Kiss Zsolt alpolgármester válaszolt neki és elmondta, hogy esőre vártak, ami el tudta volna takarítani a port a Duna-partról, de egy nagyon esőmentes időszakon vagyunk túl, ezért gépekkel kell majd…

Tovább

Több mint 500 szakember érkezik az árvízvédelembe országszerte. A rendkívüli helyzetre a MÁV-VOLÁN-csoport is felkészül. Vácon rohamosan emelkedik a Duna vízszintje. A HungaroMet Zrt. tájékoztatása szerint széllökés- és csapadékrekord dőlt meg szombaton. A Kab-hegyi meteorológiai állomáson óránkénti 118,8 kilométeres széllökést mértek, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos széllökés-rekord. A korábbi rekord óránkénti 101,5 kilométeres volt, amelyet 2010-ben, szintén a Kab-hegyen mértek. Bakonybél településen pedig egy nap alatt 87,4 milliméter csapadék hullott, ami új napi csapadékösszeg rekord. A korábbi rekord 82 milliméter volt, amit 2014-ben, Budapest Rákoscsaba állomáson mértek. A leginkább veszélyeztetett vízügyi igazgatóságokhoz több mint 500 átvezényelt szakember…

Tovább

Az előrejelzések alapján szombaton a déli óráktól a Börzsöny egyes részein a széllökések meghaladják a 40 km/h sebességet és az esti órákban jelentősen felerősödnek, szombatról vasárnapra a széllökések elérhetik a 90 km/h sebességet is – közölte közösségi oldalán a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat. A Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat arra figyelmeztet, hogy: az erős szél megnehezíti a haladást és tájékozódást, a túraidő jelentősen hosszabb lehet; az erős szél miatt fák fognak kidőlni a Börzsönyben, amelyek szintén lassúbb haladást jelentenek, elzárhatnak ösvényeket; a kidőlő fák és leszakadó faágak közvetlen veszélyt jelentenek a túrázókra; az aszály miatt nagyrészt kiszáradt patakok valószínűleg nem fognak hirtelen megáradni,…

Tovább

A Duna vízgyűjtőjén eddig lehullott és a hétvégén még várható jelentős mennyiségű csapadék miatt árhullámokra kell számítani a magyarországi vízfolyások nagy részén. Péntek reggel megkezdte működését az árvízvédelmi munkákat koordináló Országos Műszaki Irányító Törzs – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.  Orbán Viktor miniszterelnök pénteken délelőtt az esőzések miatt szükségessé vált árvízvédelmi felkészülést ellenőrizte Budapest és Pest vármegye határán, a Duna árvízvédelmi létesítményeinél. Budapesten elrendelték a másodfokú árvízvédelmi készültséget. Több helyen akár 50-215 milliméter is eshet, de az még bizonytalan, hogy a vízgyűjtő melyik része kap újabb, akár rendkívüli mennyiségű esőt – jelezték a szakemberek. Magyarországi szempontból jelenleg a Duna (a…

Tovább

Kiadós csapadék várható kedd hajnalig, áradni fog a Duna, a Lajta és a Rába is – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtökön. Közölték: jelenleg hidegfront húzódik Magyarországtól kissé nyugatabbra. Olaszország északi részei fölött jelenleg is képződik Boris, az a mediterrán ciklon, amely a hét végén és a jövő hét elején a Kárpát-medence felett fog örvényleni. Ennek hatására hétfő estig összességében jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás Magyarországon. Hozzátették: a csütörtök 0 órától hétfő éjfélig lehulló csapadék mennyisége 50 és 100 milliméter között alakulhat az országban, de a Dunántúl északnyugati felén ennél több is eshet. A szeptemberi sokéves országos átlagos csapadékmennyiség…

Tovább

Marad az átlagosnál több fokkal enyhébb kora tavaszias időjárás, szombat estétől azonban egyre többfelé eshet – írja az időkép. A hőmérsékletben nem jön jelentős változás, marad az enyhe kora tavaszias időjárás. Hétvégén már a hajnalok is kifejezetten enyhék lesznek, sok helyen reggelre sem csökken majd 10 fok alá a hőmérséklet. Napsütésből azonban már kevesebb lesz. A Nyugat-Európa fölött örvénylő ciklonok felhő- és csapadékrendszerei egyre inkább beleszólnak időjárásunk alakításába. Szombat estig még csak elszórtan alakulhat ki kevés eső, zápor, szombat estétől viszont egyre többfelé szükség lesz az esernyőkre; délnyugat felől jön az eső. Vasárnap is sokfelé kell esőre, záporokra számítani; legkevésbé…

Tovább

Szombaton esőre, havas esőre, havazásra kell készülni erős, néhol viharos széllel, majd vasárnap kisüt a nap. Nagy lesz a hőmérséklet-különbség az északkeleti és a déli országrészek között: szombaton napközben mínusz 1 és plusz 15 fok között lesz a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzéséből. Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás, napos időszakok főleg délkeleten lehetnek délelőtt. A nap folyamán északnyugat felől délkelet felé vonul egy csapadékzóna, amelyből zömmel eső esik majd. Északnyugaton vegyes halmazállapotú, majd az esőt délkelet felé haladva is egyre inkább havas eső, havazás váltja fel. Az északnyugati, északi szelet többfelé…

Tovább

A szombati borult idő után vasárnap kisüt a nap. Szombaton erősen felhős, több helyen borult idő ígérkezik. Többfelé várható eső, zápor, nyugaton néhol akár zivatar is. Egyre többfelé élénk, erős lesz az északnyugati szél. Napközben 7-12 fok valószínű. Vasárnapra már túlnyomóan napos idő várható. A hajnali pára-, ködfoltok néhol a kevésbé szeles tájakon tartósabban megmaradhatnak. Napközben északkeleten kisebb eső, zápor alakulhat ki. Többfelé élénk lesz a nyugatias szél. A csúcshőmérséklet 7-13 fok között alakulhat. forrás: időkép

Tovább

A szombati napsütésnek a vasárnap érkező front vet véget, ami záporokat és zivatarokat hoz magával. Az előrejelzések szerint szombaton a reggeli pára-és ködfoltok feloszlását követően napos időre van kilátás, gyenge zápor legfeljebb néhol fordul elő. Nyugaton élénk, erős lesz a délies szél. Délután 13-19 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Vasárnap front várható esővel, záporokkal, zivatarokkal és ismét felerősödő széllel, viharos lökésekkel. A csúcshőmérséklet ekkor 12 és 20 fok között alakulhat; melegebb délen lesz. Hétfőn már több lesz a napsütés, de elszórtan zápor, egy-egy zivatar még kialakulhat. Az élénk déli-délnyugati szélben délután 13-18 fokot mérhetünk.

Tovább

A hétvégén sokfelé előfordulhatnak még záporok és zivatarok, de vasárnap már napsütés is lehet. Szombaton a változóan felhős-napos időben több helyen előfordulhatnak záporok, néhol zivatarok. A légmozgás többfelé élénk, néhol erős lehet. A legmagasabb hőmérséklet 14 és 20 fok között alakulhat. Reggelre többfelé képződhet pára, köd. Vasárnap elsősorban északkeleten és néhol északon lehetnek záporok, máshol sok napsütésre van kilátás. A déli-délnyugati szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések kísérhetik. A reggel ismét többfelé lehet párás, ködös. 15 és 23 fok közé melegedhet napközben a levegő. Hétfőn mindenhol számíthatunk napos időszakokra, számottevő csapadék nem várható. Sokfelé szeles időre, 18-24 fok közötti maximumokra van kilátás. …

Tovább