SZABÓ CSABA: KOMMUNISTA TEMPÓ VÁCON ÉS BRÜSSZELBEN IS

SZABÓ CSABA: KOMMUNISTA TEMPÓ VÁCON ÉS BRÜSSZELBEN IS

„A szólásszabadaság és szabad véleménynyilvánítás élharcosainak hívják magukat a baloldalon, közben Brüsszel egyik kerületének a polgármestere megtiltotta, hogy megtartsanak a kerületben egy konzervatív és nemzeti politikusoknak teret adó konferenciát. Vácon Matkovich Ilonáék ugyanígy tiltották ki a Váci Polgári Esteket a színházból, majd az Elkxrtuk című filmet sem engedték levetíteni” – mutatott rá Szabó Csaba, a…

SZABÓ CSABA: HATALMAS LÉPÉS A VÁCI JÁRÓBETEG RENDELŐ FELÚJÍTÁSA FELÉ

SZABÓ CSABA: HATALMAS LÉPÉS A VÁCI JÁRÓBETEG RENDELŐ FELÚJÍTÁSA FELÉ

„Megjelent a váci szakrendelő felújítását is magába foglaló pályázati felhívás. A projekt már az idei nyár derekán elkezdődhet” – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. „A rendelő felújítása évek óta esedékes, de váci baloldali vezetés ezt akadályozta. Majd Brüsszel fagyasztotta be a Magyarországnak járó forrásokat. A projekt tehát most…