Az elmúlt évben nagy siker volt, rengeteg érdeklődőt vonzott a kisváci Regőczi-kápolnában Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, az AVKF főiskolai tanárának sorozata, így a szervezők úgy döntöttek, hogy a 2024-es év első felében is folytatódnak ezek a havi rendszerességű alkalmak. Az idei sorozat első alkalma a jövő heti Ökumenikus Imahét keddi napjára esik, tehát január 23-án 19 órai kezdettel találkozhatnak az érdeklődők a neves előadóval, aki ezúttal a stresszhelyzetben mozgósítható rejtett tartalékokról értekezik majd. A téma fő kérdései: Honnan az erő? Honnan az új élet? Reziliencia? Társas intelligencia? Szükséges, vagy csak kellemes? Vigyázat! Olyan, mintha… A kötődések álformái, avagy minek nézzük…
Search Results: pécsi rita (36)
A férfi és nő, a férfiasság és a nőiesség lényegéről, különbözőségéről tartott előadást a nagymarosi római katolikus templomban a házasság hete alkalmából dr. Pécsi Rita neveléskutató, az Apor Vilmos Főiskola docense – írta a Vasárnap.hu. Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely azóta februárban, minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli…
Fejleszt vagy rombol? címmel a Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió készített egy műsort a váci főiskola docensének, Pécsi Ritának azonos című új könyvéről, amely az okoseszközök veszélyeire hívja fel a figyelmet. A téma igen aktuális, ezért is született meg Uzsalyné dr. Pécsi Rita új könyve a „Fejleszt vagy rombol?” azzal a szándékkal, hogy kulcsot adjon a megoldást kereső szülőknek, pedagógusoknak, illetve mindenkinek, aki valóban okosan szeretné használni az okos-eszközöket. (Mi is írtunk már egy ismertetőt e munkáról.) A könyv szerzője a legnagyobb veszélyt a függőség kockázatában és a társkapcsolati viszonyok átalakításában látja. Hol a határ? Mire jó, és mire nem való…
A kommentekben tapasztaljuk, hogy sokan értetlenkedve jegyzik meg, hogy nincs fontosabb témája a VácOnline-nak, mint a jócskán „érzékenyített” városháza bírálata az LMBT-ügyekben? Jelentjük: VAN, ajánljuk azon írásainkat is becses figyelmükbe! Mindazonáltal megtisztelő, hogy elsőként közölhetjük Uzsalyné Pécsi Rita PhD, neveléskutató, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola docensének egy rövid, közös gondolkodásra hívó írását. Közös jövőnk múlik azon, hogy most miképpen kezeljük a címben jelzett fontos kérdést! *** Kedves Szülők, Nagyszülők – kedves Nevelőtársak! A megjelent „Meseország mindenkié” mesekönyv csak a jéghegy csúcsa, de jól megmutatja, hogy mi a kibontakozóban lévő probléma, amely mindannyiunk számára kérdéseket tesz fel: Létezik egy társadalmi kisebbség,…
Az okoseszközök korai használata visszafordíthatatlan károkat okoz apró gyermekeink idegrendszerében – tárja elénk számos hazai és külföldi kutatás eredményét Uzsalyné dr. Pécsi Rita legújabb könyvében, amely nemrégiben jelent meg a Kulcs a Muzsikához Kiadó gondozásában. Még ennél is nagyobb veszélyt jelent a függőség kockázatának kialakulása és a társkapcsolati viszonyaink átalakulása. Állítja, hogy meg kell tanulnunk még időben, miképpen lehet használni ezeket az okos eszközöket, mert ha nem, akkor nem nevelési, hanem függőségi gondokkal nézünk szembe. A Vasárnap.hu könyvrecenziója. A kétoldalnyi szakirodalomra támaszkodó, tudományos, de nagyon közérthető munka első fejezetében megcáfolja azt a közkeletű, általános, szülői vélekedést, miszerint az okos eszközök…
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom minden évben díjazza azokat a személyeket, házaspárokat és kutatókat, akik a családokért, mások boldogulásáért, testi-lelki egészségéért, valamint a közösségekért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein. Az idén Uzsalyné Pécsi Rita PhD, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára, neveléskutató és férje, Uzsaly Zoltán mérnök, teológus, huszár, az „érzelmek tanítója” kapta a „Jó emberek Oscar díját”, a Kopp-Skrabski fődíjat. Kiosztották a jó emberek Oscar-díját: ők a Kopp–Skrabski-díj nyertesei. „Önök testesítik meg azt a sok jót, ami van a világunkban. Az alapítványunk fő célja, hogy a pozitív dolgokról kommunikáljon, Önöket pedig ki kell emelnünk, hiszen tevékenységükkel a remény…
Pénteken nyitómisével és egész napos teremtésvédelmi konferenciával veszi kezdetét a Katolikus Társadalmi Napok eseménysorozata, mely a vasárnapi zárásig összességében százhoz közeli számú programot kínál az érdeklődőknek Vác egyházi központjának épületeiben-intézményeiben, illetve a püspöki palota gyerekparadicsommá avanzsáló kertjében. SZEPTEMBER 19., péntek10 éves a Laudato si enciklika – konferenciaPüspöki palota, díszterem09:00-09:15 „Néz a hatalmas…” Weöres Sándor megzenésített versei (Komp Kollektíva)09.20-09:45 Ünnepi köszöntők: Dr. Áder János, volt köztársasági elnök, Dr. Székely János püspök, az MKPK Caritas in Veritate bizottságának elnöke09:45-10:30 Előadások 1.Nobilis Márió mb. tanszékvezető, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Gyakorlati teológia tanszék oktatója, a Naphimnusz Egyesület alapítója.Előadás témája: Az átfogó ökológiai szemlélet jelentősége10:45–11:20…
Új kezdeményezéssel állt elő a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága: a Lumen Educationis Innovációs Díj kiírása keretében nagy értékű nyereményekért lehet pályázni pedagógusnap alkalmából három egyéni és egy intézményi kategóriában.
Egyedülálló kihívásra vállalkozott négy iskola, több mint 120 diákja a nagyböjti időszakra: a Szent István Intézet és a váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) szervezésében megvalósuló kutatásban az okoseszközök korlátozásának hatásait vizsgálják majd a szakemberek.
A Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) és az Organikus Pedagógia Egyesület (OPE) organikus konferenciát és díjátadó ünnepséget szervezett a napokban a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban. A rendezvény keretében négy, az EKIF fenntartásában működő iskola megkapta az „Organikus Nevelési Intézmény” kitüntető cím viselését tanúsító oklevelet. A nap során előadást tartott az organikus pedagógia módszeréről Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, dr. Puskás Balázs EKIF főigazgató, valamint dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az eseményen részt vett Marton Zsolt megyéspüspök is.Dr. Csáki Tibor atya, az EKIF hitéleti referensének nyitógondolataival vette kezdetét az organikus pedagógia konferencia. „Sok reménytelen helyzettel találkozunk…