Április 30-ig száz szabad turnusra várja az érdeklődő diákok és pedagógusok jelentkezését a Vándortábor Program – közölte a Miniszterelnökség.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár 2017-ben egy régi hagyományt felélesztve indította útjára a Vándortábor Programot, amelynek során a táborozók zarándokolva vagy két keréken, vízen vagy erdőben fedezhetik fel hazánk legkülönlegesebb tájait, idén új útvonalakon is.
A vándortáborok célja, hogy a sporton és a természetjáráson keresztül egészség- és környezettudatos életmódra ösztönözzék a táborozókat. A Miniszterelnökség kiemelte, a program eredményességét jelzi, hogy tavaly nyáron több mint 17 ezer felnőtt és gyerek vett részt a táborokban, így idén is hasonló érdeklődésre számítanak.
A jelentkezéssel kapcsolatos további részletek a Vándortábor Program internetes oldalán olvashatók.