A novemberi nyugdíjjal együtt utalják pénteken az átlagosan plusz 78 ezer forintos nyugdíjkiegészítést is, illetve a Magyar Posta ezen a napon kezdi a kézbesítéseket – mondta a kormányszóvivő.
Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán megosztott videójában azt mondta: a kiegészítést januárig visszamenőlegesen fizetik ki, így biztosítják az inflációkövető nyugdíjemelést „a mostani megemelkedett háborús és szankciós infláció mellett is.”
Jelezte, hogy a kifizetés 2,5 millió embert érint: az öregségi nyugdíjasokat és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőket. A kiegészítő nyugdíjemelésre majdnem 190 milliárd forintot fordít a kormány – emelte ki Szentkirályi Alexandra.
A kiegészítés mértéke – az éves inflációhoz igazítva – 3,5 százalékpont, ami egy 210 ezer forintos átlagnyugdíj esetén havi 6500 forintot,
éves szinten pedig – a 13. havi nyugdíjjal együtt – majdnem 85 ezer forintot jelent.
Hozzátette, hogy a nyugdíjkiegészítés azokhoz is eljut a napokban, akik nem átutalással kapják meg a nyugdíjat, hanem a postás kézbesíti nekik.
kiemelt kép: Hír TV