ALSÓ- ÉS FELSŐVÁROSI PLÉBÁNIA: KÉZMŰVES PORTÉKÁKAT KÉSZÍTENEK, GITÁROS GYEREKKÓRUST ALAKÍTANAK

Az alsóvárosi plébánia az idén is megrendezi az év végi ünnepkörben hagyományos adventi vásárát, amelynek legnépszerűbb portékái a kézműves apróságok szoktak lenni.

Ezeknek az ajándéknak való tárgyaknak a zömét közös alkalmon készítik el a plébániaközösség tagjai, első alkalommal most pénteken várják a plébánián azokat, akik bekapcsolódnának a bütykölésbe, a program fél hattól nyolc óráig tart majd.

A felsővárosi plébánia égisze alatt gitáros gyerekkórus indul 6 -12 év közötti kisdiákok részvételével, most pénteken 17 – 18 óra között lesz az első foglalkozás a Regőczi kápolnában, ezt követően pedig havonta két pénteken gyakorolnak majd közösen a csatlakozó fiatalok.