2017. november 9-én a Váci Járásbíróságon tárgyalták azt az ügyet, amelyben a vádló a Váci Holding (Váci Városfejlesztő Kft.) valamint a Váci Sport Közhasznú Nonprofit Kft., a vádlott pedig Nagy Péter váci vállalkozó, egykori polgármester-jelölt. A vád szerint a jelenleg egyéb ügyből kifolyólag szabadságvesztését töltő Nagy Péter korábban a VácOnline.hu-nak tett több nyilatkozata során nagy nyilvánosság előtti rágalmazást és becsületsértést követett el a fenti két céggel szemben.
A tárgyalás lényegében úgy ért véget, hogy el sem kezdődött. Ugyanis a bíróság a peranyag tüzetes vizsgálatát követően úgy ítélte meg, hogy lényegében nincs mit tárgyalni. A végzés röviden: a bíróság álláspontja szerint a vádak egyike sem tartalmaz bűncselekményt. Az indoklásban a bíró elmondta, hogy a feljelentők nem klasszikus gazdasági társaságok – a társadalomban betöltött szerepük miatt mintegy közszereplők. Így vállalniuk kell, hogy munkájukat olykor kritika, ostorozó kritika érheti. Ez a kritika nem lehet gyalázkodó, becsmérlő. Az említett nyilatkozatok a bíróság szerint nem merítették ki a gyalázkodás, becsmérlés fogalmát. Így sem a rágalmazás, sem a becsületsértés nem állja meg a helyét az ügyben.
Nagy Pétert tehát első fokon felmentették. Az ítélet nem jogerős. A vádlott és ügyvédje a bíróság döntését tudomásul vette, elfogadta. Ezzel szemben a vád az ítélet ellen fellebbezést kíván benyújtani.
Lapunk úgy értesült, hogy Nagy Péter és ügyvédje az ügyben valóságbizonyítást kívánt indítványozni a bíróságnál – mondván Nagy Péter bizonyítékokkal tudja alátámasztani a nyilatkozataiban megfogalmazottakat -, ám erre a fent említett végkimenetel tükrében nem kerülhetett sor.
Amennyiben a bíróság másod fokon nem hagyja helyben az első fokon meghozott ítéletet, és Nagy Péter valóban rendelkezik az említett bizonyítékokkal, úgy az ügyben lehetnek még érdekes fejlemények, melyekről természetesen beszámolunk majd lapunk Olvasóinak.
Kép forrása: Vác Online Archívum