Kora délelőttől késő estig magával ragadóan nagy volt a nyüzsgés szombaton a Vörösház udvarán a harmadik váci disznótoros fesztivál alkalmából, túlzás nélkül ezrek látogattak el a nap során az eseményre finom falatokért és kortyolásokért, no meg azért, hogy élvezzék a színes szórakoztató programkínálatot. A Dunakanyar fővárosában immár harmadik alkalommal rendezték meg a magyar családok évszázados hagyományait felidéző disznótoros fesztivált, ami évről-évre Vác első szabadtéri közösségi programja a 2023-as hagyományalapozás óta. A gasztronómiai felhozatal vonatkozásában ezúttal is a Babuk Tibor vezette verőcei Tibesz-Hús csapata vitte a prímet, de elmondható, hogy az idei évre megint tovább bővült az…
vörösház
Immár évek óta a Vörösház udvara is bejáratott szabadtéri helyszín különböző koncertprogramokhoz, gasztronómiai események – a hétvégén, szombaton újra itt rendezik meg az év elején szokásos disznótoros fesztivált, amely még fiatal hagyomány ugyan, ám egyre erősebb, egyre kifinomultabban „fűszerezett”. A hurka-kolbász és minden más finomság kóstolása mellett az ízélménynek fogópálinka ágyazhat meg, nagyjából 10 órától hagymásvér reggeli várható, aztán úgy dél körül elkészülnek a helyben (is) töltött finomságok, bográcsételek. Mindeközben a vendégek, kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a kolbásztöltést. A gyerekekre gondolva lesz népi játszótér, állatsimogató, játékpark. Ami a kulturális műsorkínálatot illeti, ennek keretében fellép a Váczi Néptáncegyüttes, az ebédhez…
Február 10-én rendezik meg a második Disznótoros Fesztivált a Vörösház udvarán. A finom ételek mellett szórakoztató programok is lesznek az érdeklődőket. 11 órakor fellép a Váczi Néptáncegyüttes és a Szajkó zenekar. 12 órától Bertók György operaénekes előadását hallgathatják meg a jelenlévők. 14 órától Face 2 Face, 17 órától pedig Balkan Fanatik koncert lesz. A gyerekeket állatsimogató és játékok is várják.
Farsang farkára időzítve – hagyományteremtő szándékkal – disznótoros fesztiválnak adott helyet szombaton a Vörösház udvara, s bízvást kijelenthető: ez a kezdeményezés bizony nagyon célba talált, hiszen egész délután és este összességében több százan érkeztek, hogy megkóstolják a kínált finomságokat, élvezzék a közreműködő fellépők sodró műsorát. Keresve sem lehetne jobb helyszínt találni Vácott az ilyesféle eszem-iszom, dínom-dánom eseményekhez, hiszen a Vörösház egykor a püspökség gazdasági központja volt magtárral, terménytárolóval, istállóval, miegyebekkel, a tágas udvaron pedig bőven van hely kisebb vagy akár nagyobb színpadnak, széksoroknak, az ínyencségeket kínáló standoknak, s még akkor is marad küzdőtér a mulatozás hevében táncra perdülőknek. Kijelenthető: egyre…
A váci Vörösház udvarán 2023. február 18-án megtartandó Disznótoros Fesztiválon finom disznótoros ételek, pálinkák, malacságok mellett gazdag program várja az érdeklődőket. PROGRAMOK: 14:00 BERTÓK GYÖRGY OPERETTÉNEKES 15:00 VÁCZI NÉPTÁNCEGYÜTTES 15:30 DISZNÓTOROS HAGYOMÁNYOK 16:00 PEDROFON ROCK’N’ROLL PARTY 18:00 ZOLLER ZSOLT PIANO MULATÁSI Az esemény fővédnöke Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a támogatók között pedig ott van a TIBESZ-HÚS VERŐCE, a 0627.hu hírportál, a Rubra Art Lounge és a VácOnline. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!