MARTON ZSOLT: A TANÉV VÉGÉN A LELKI ÖSSZEGZÉS IS NAGYON FONTOS

MARTON ZSOLT: A TANÉV VÉGÉN A LELKI ÖSSZEGZÉS IS NAGYON FONTOS

A Váci Egyházmegye oktatási-nevelési intézményeinek hagyományos közös tanévzáró Te Deum-án Marton Zsolt megyéspüspök köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy a tanév végén a pedagógusok ne csak évvégi összefoglalót készítsenek, a diákok pedig ne pusztán a vizsgákra való tanulásra fókuszáljanak, hanem a lelki összegzésre is fektessenek hangsúlyt. A Szent Anna piarista templomban tartott szentmise adott alkalmat az egyházmegyében…

NYÁRI LELKIGYAKORLAT, TÁBORI PROGRAMOK A SPINYÉRI KÁPOLNÁTÓL NAGYMAROSIG, NÓGRÁD MEGYÉIG

NYÁRI LELKIGYAKORLAT, TÁBORI PROGRAMOK A SPINYÉRI KÁPOLNÁTÓL NAGYMAROSIG, NÓGRÁD MEGYÉIG

Gyerekeket, fiatalokat és a felnőtt korosztályt is igyekeznek megszólítani a váci és a kistérségi plébániai közösségek rendkívül változatos nyári tábori és lelkigyakorlatos programjaikkal. Szeretettel vár minden 13 év feletti fiatalt nagymarosi nyári táborába az Észak-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség. A program időpontja július 8 – 13. Az idei téma: Életünk Jézusban. Jelentkezési határidő: június 19. További információ…

PAP- ÉS DIAKÓNUSSZENTELÉSRE HÍVOTT A HARANG A BARÁTOK TEMPLOMÁBA

PAP- ÉS DIAKÓNUSSZENTELÉSRE HÍVOTT A HARANG A BARÁTOK TEMPLOMÁBA

Természetesen zsúfolásig megtelt szombaton délelőtt a Barátok temploma abból az alkalomból, hogy Marton Zsolt megyéspüspök pappá szentelte itt Hümpfner Erik diakónust és átmeneti diakónussá Finta Zsolt szeminaristát. A főpásztor a szentmise elején mondott köszöntőjében szót ejtett mindenekelőtt a helyszínről, mint fogalmazott a székesegyházat – történelmi léptékű belső felújítása okán – az idén még nélkülözni kell…

LAPSZEMLE: BEFEJEZŐDÖTT AZ ELSŐ „MELLÉJÜK SZEGŐDÖM” TRÉNING IDŐSCSOPORTOK MENTORAI SZÁMÁRA

LAPSZEMLE: BEFEJEZŐDÖTT AZ ELSŐ „MELLÉJÜK SZEGŐDÖM” TRÉNING IDŐSCSOPORTOK MENTORAI SZÁMÁRA

A PüspökVác Látogatóközpont Jó Pásztor kápolnájában június elsején fejeződött be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottságának első tréningje  időscsoportok mentorai számára. A záró szentmise főcelebránsa Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK Családügyi Bizottságának elnöke volt. A számos egyházmegyéből érkező résztvevők a szentmise végén tanúsítványt is kaptak. A Magyar Kurír így írt a tréningről…

ELINDULT A PÜSPÖKVÁC LÁTOGATÓ- ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT HONLAPJA

ELINDULT A PÜSPÖKVÁC LÁTOGATÓ- ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT HONLAPJA

A napokban megnyílt a világhálón a puspokvac.hu honlap, amely bemutatja a püspökség turisztikai szolgáltatásait és a kapcsolódó váci látnivalókat. A váci látnivalók között kiemelkedik a 18. században épült barokk püspöki palota patinás épülete. A Váci Egyházművészeti Gyűjtemény Örökség c. állandó kiállítása és időszaki kiállításai egy gyönyörű, barokk-rokokó díszítésű épületben tekinthetők meg a váci főtéren. A…

NYÁRI TÁBOROZÁSOK EGYHÁZI, SPORTEGYESÜLETI SZERVEZÉSBEN

NYÁRI TÁBOROZÁSOK EGYHÁZI, SPORTEGYESÜLETI SZERVEZÉSBEN

A Váci Egyházmegye külön-külön lány- és fiútábort is hirdet a tizenéves korosztály számára, a Vác Városi Evezős Club a tavalyi első alkalmak után az idén újra szervez nyári „vizes” tábori programokat, éspedig két turnusban. Többé-kevésbé a fiútáborral párhuzamosan lánytábort is rendez a nyáron a Váci Egyházmegye. A 15-23 éves fiataloknak szóló programot július 17-21. között…

„EMBERT A FEDÉLZETRE” – ÚJRA LESZ VÁCI EGYHÁZMEGYEI FIÚ TÁBOR

„EMBERT A FEDÉLZETRE” – ÚJRA LESZ VÁCI EGYHÁZMEGYEI FIÚ TÁBOR

A Váci Egyházmegye az idén a július 15 – 19-i hétre szervezi „Embert a fedélzetre!” című hagyományos ifjúsági táborát, amely összetartásra 10-20 év közötti lelkes fiú ministránsokat vagy a plébániai életben jelen lévő fiatalokat várnak. Mire számíthatnak a táborozók? Klassz programokra, kirándulásra, sportra, lelki témájú beszélgetésekre, melyeket életkor szerinti bontásban szerveznek a házigazdák atyák, kispapok,…

VÁCI EGYHÁZMEGYE: MIÉRT ÉLEK? – TAVASZI NAGYMAROSI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ MÁJUS 25-ÉN

VÁCI EGYHÁZMEGYE: MIÉRT ÉLEK? – TAVASZI NAGYMAROSI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ MÁJUS 25-ÉN

Nagy hagyománya van a Váci Egyházmegye égisze alatt tartott nagymarosi ifjúsági találkozóknak, melyek sorában május 25-én esedékes a következő alkalom. A találkozó programjainak a nagymarosi templom kertje (Szent Imre tér 2.) ad helyet. A nap folyamán az előadók és műhelyvezetők segítségével a résztvevők együtt kereshetik a választ a „Miért élek?” kérdésre. A főelőadó Simon Dávid…

A VÁCI EGYHÁZMEGYÉBE ÉRKEZIK A MEG NEM SZÜLETETT GYERMEK SZOBRA

A VÁCI EGYHÁZMEGYÉBE ÉRKEZIK A MEG NEM SZÜLETETT GYERMEK SZOBRA

Április 17-én (szerdán) 18:30-kor, Veresegyházon a Szentlélek-templomban (Szenlélek tér 1-3.) ünnepélyes nyitó mise keretein belül fogadja a Váci Egyházmegye a „Meg nem született gyermek” szobrát, egyúttal megnyitva a szoborral együtt vándorló Szent Janka kiállítást. A szobor és a kiállítás szeptemberig bejárja a Váci Egyházmegye megannyi települését, az állomásokról a Váci Egyházmegyei Családközpont facebook oldaláról lehet…

HÚSZ ÉVE INDULT AZ EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZ SZOLGÁLATA

HÚSZ ÉVE INDULT AZ EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZ SZOLGÁLATA

Már két évtizede annak, hogy elkezdte áldásos szolgálatát a Váci Egyházmegye kórházlelkészi és lelkigondozói szolgálata, ebből az alkalomból április 20-án szombaton jubileumi konferenciát rendeznek a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban. Az esemény kezdetén, 9 órára jubileumi szentmisére hív a harang az Irgalmasrendi Kórház kápolnájába. Ezt követően a program a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban folytatódik: 10.45 –…