Váci Egyházmegye

A Váci Egyházmegye a közeljövőben ünnepli ezeréves fennállását, ennek megünneplésére Marton Zsolt megyéspüspök hároméves lelki készületet kezdeményezett az egyházmegye közösségei számára, amely már a második évében jár. Ezeket a találkozásokat a plébániákról, közösségektől, valamint intézményekből érkező küldöttek segítik. Az egyházmegye rendszeres találkozókkal, módszertani anyagokkal támogatja az ima-alkalmak helyi előkészítését, megszervezését. A jubileumi küldöttek negyedik találkozása 2025. január 18-án volt Vácon, a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban, amelyen körülbelül 80 fő vett részt. A program Marton Zsolt megyéspüspök köszöntőjével kezdődött, majd Csillag Éva és férje, Péter vezette imádság segítségével hangolódhattak rá a küldöttek a nap további részére. Az imádság a „Jöjj és…

Tovább

A Váci Egyházmegye ingatlanállományának felmérésére, adatok rögzítésére építészmérnök és építőmérnök hallgatókat keres jellemzően Nógrád és Pest vármegyék területén végzendő diákmunkára. Munkaidő: kötetlen, elvárt teljesítmény legalább heti 15-20 óra, havi 30 ingatlan. Kezdés: január, a munkafázis vége: június. Munkavégzés helye: a felmérés helyszínhez kötött (Váci Egyházmegye települései), az adatrögzítés bárhonnan végezhető. Fizetés: bruttó 3000 forint/óra munkaidő-nyilvántartás alapján. Feladatok: ingatlanok helyszíni bejárása során műszaki állapot felmérése és fontosabb adatainak rögzítése (nem kell az épületek méreteit felmérni vagy műszaki rajzot készíteni). Ingatlanok tulajdoni lapjának és helyszínrajzának adatait kell feldolgozni. Az egyes ingatlanok fényképeit kell elkészíteni, dokumentációját, fontosabb szerződéseit rögzíteni (bérbeadás, használati megállapodás, telekmegosztás,…

Tovább

Az alábbiakban megosztjuk Beer Miklós, a Váci Egyházmegye nyugalmazott püspökének üzenetét a 2024. december 22-én Nagymaroson bemutatott szentmise kapcsán. „Kedves Hívek! Advent 4. vasárnapján Nagymarosra hívtam a Hajléktalan Színház társulatát, akik az esti szentmise előtt előadást mutattak be, majd részt vettek a szertartáson. Az ő kíséretükben érkező papi, illetve papként bemutatkozó személyek közvetlenül a szentmise előtt jelentkeztek koncelebrálásra. Megjelenésük alapján formáltam véleményt, és vállaltam a közös áldozatbemutatást. Csak a misét követően derült ki számomra is, hogy ők az Ókatolikus Egyház tagjainak vallották magukat, amely egyház nincs közösségben a Katolikus Egyházzal, tehát nem állhattak volna velem Krisztus oltáránál a templomban a…

Tovább

A karácsonyi napok után az újévig hátralévő időszakban két kiemelkedő, püspöki szertartásra hív a harang az idei esztendő egyik legnagyobb ajándékaként újra átadott Nagyboldogasszony-székesegyházba, illetve a Barátokhoz. December 29-én, Szent Család vasárnapján Marton Zsolt püspök ünnepi szentmisét mutat be, amelynek keretében a Váci Egyházmegyében is megnyitja a Szentévet. A stációs szertartás 9:30 órakor kezdődik a Barátok templomában (Vác, Géza király tér), majd az egybegyűltek együtt vonulnak át a Székesegyházba (Vác, Konstantin tér), ahol folytatólagosan kerül sor a szertartás második részére. A szentmisét a Mária rádió felveszi és aznap este 18 órakor kerül adásba. Az év utolsó napján, 18 órai kezdettel…

Tovább

A Váci Egyházmegye számára az idei év legfontosabb eseménye a váci székesegyház újranyitása volt, s rögtön hozzátehetjük, hogy a váci helytörténet tekintetében is igaz ez. A felújítás folyamatát egy dokumentumfilmben is megörökítették, amelyet afféle karácsonyi ajándékként már fel is töltöttek a világhálóra. A 30 perces, Réti László rendezte filmben Marton Zsolt megyéspüspök és Dr. Varga Lajos segédpüspök mellett többek között megnyilatkozik még a felújításról Dr. Janotti Judit építész, műemlékvédelmi szakértő, Cservenák Péter helytörténész, a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesületének elnöke, Dr. Jernyei Kiss János művészettörténész, Erdei Gábor vezető restaurátor, Molnár Vajk egyházmegyei főépítész, Ordódy Tamás kőrestaurátor, Mányoki Sándor restaurátor, Molnár…

Tovább

Ünnepi szentmise keretében tettek önkéntes fogadalmat a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálatának új kórházpasztorációs önkéntesei az Irgalmasrendi Kórház kápolnájában december 8-án, 2025 januárjától pedig új kórházpasztorációs önkéntes évfolyam indul, amelyre már lehet jelentkezni. Az ünnepi szentmisén Torma Joel atya, a szolgálat vezetője szentbeszédében utalt az evangéliumra, Keresztelő Szent Jánost állította a jelenlévők elé, miszerint a szolgálat minden tagjának küldetése, hogy ott álljanak az intézményekben, ezzel tanúságot téve hitükről és egyházszeretetükről. „Már nem vagyunk árvák, hiszen van a szolgálatunknak védőszentje, Kalkuttai Szent Teréz anya” – vezette át gondolatait Joel atya. Arra emlékeztette az ünneplőket, hogy fontos megtanulni Teréz anyától, hogy…

Tovább

A váci székesegyház felújításakor fel kellett bontani a templom és az előtér kőburkolatát, mert az erősen sérült, repedezett volt. Az egyébként értékes kelheimi burkolólapok visszaépítésére sajnos nem volt lehetőség, kisebb mennyiséget sikerült csak megmenteni. Ezek egy része újravágva a nagytemplom sekrestyéjének átjárófolyosójára került. Másik részük pedig – kb. 20 nm – Marton Zsolt megyéspüspök ajándékaként a Tihanyi Bencés Apátság rendházába, ahol a földszinti folyosó padlóburkolatát pótolták ki velük.

Tovább

Szeptemberben a Magyar Katolikus Rádió Házunk táján című műsorában Sztruhárné Grédely Irén nevelőszülő történetét ismerhették meg a hallgatók, az interjúalany a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálatának Szent Rita nevelőszülői hálózatához tartozik. A Szabó Csilla szerkesztő-riporter által készített epizódot Média a Családért-díjra jelölték, a többi jelölt műsorral, cikkel együtt erre az adásra is január 10-ig lehet közönségszavazatot leadni. „Taníts meg a jég hátán is megélni” – Három lány története nevelőszülői családban – ezt a címet viseli a Magyar Katolikus Rádió Házunk táján műsorának egyik adása, melyben többek között azokra a kérdésekre is választ kaphatunk, hogy hogyan lesz valakiből nevelőszülő és milyen a…

Tovább

A Váci Egyházmegye hitoktatási igazgatósága erre az adventre is elkészítette online naptárát, amelynek célja, hogy segítse az ünnepi ráhangolódást történetek, imák, videós tartalmak megosztásával. Minden éjjel kinyílik egy ablak, az ablakok mögött más és más tartalom. Elgondolkodtató életképek, írások, versek, elmélkedések, játékok és imádságok. Szeretnék, ha annyi örömöt okozna az olvasóknak is, mint amilyen örömmel ők készítették. A Váci Egyházmegye hitoktatási igazgatósága a COVID járvány alatt elkezdett hagyományát folytatja online adventi naptárának megosztásával. A naptár tartalmát elsősorban felnőtteknek szánják, mivel leginkább őket veszélyezteti az év végi rohanás és az, hogy kevés idejük marad a lelki felkészülésre. Az online adventi naptár…

Tovább

Az adventi időszakban a hagományos rorate misék mellett lelkigyakorlatos alkalmakat, jótékony célú vásárt is tartanak a plébániai közösségek. Az advent minden hetében hétfőtől péntekig rorate misékre lehet betérni a belvárosi templomokban, a székesegyházban 6 órakor, a Fehérek- és a Barátok templomában egyaránt 6.30-kor kezdődnek ezek a kora reggeli alkalmak. A kisváci Regőczi-kápolnában péntekenként 16.30-tól igeliturgiát tartanak. Szombat reggelenként szentmisére lehet betérni a Karolina kápolnába és a Barátok templomába. Szerda esténként lelkigyakorlatot tart a Regőczi-kápolnában a Verbum Dei közösség, ezek az alkalmak 18.30-kor kezdődnek. Az alsóvárosi plébánia december 8-án délután 15.00-18:00 között tartja már hagyományos adventi kézműves jótékonysági vásárát – ezúttal…

Tovább