továbbtanulás

Szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre – hívja fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Az érettségi után a diákok akár két év alatt ingyenesen szerezhetnek szakmát, emellett ösztöndíjban is részesülhetnek. A duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak. Az érettségire épülő, kettő vagy hároméves képzésben résztvevők rövid ágazati alapoktatás keretében ismerkednek meg az adott ágazat sajátosságaival, alapismereteivel, és ezt követően kezdik tanulni az adott ágazaton belül a szakirányú oktatásban elsajátítani kívánt konkrét szakmát. Az érettségivel rendelkezők szakmai oktatása kizárólag a szakmai vizsgára való felkészítésből áll, hiszen a közismeretet középiskolai tanulmányaik során már elsajátították. A…

Tovább

Érettségit követően, ha a gyermek tanulói jogviszonyt létesít köznevelési vagy szakképző intézményben, újra jogosult lehet a szülő a családi pótlékra annak a tanévnek a végéig, amelyben a gyermek a huszadik életévét betölti. Azonban ha a képzésben résztvevő személy felnőttképzési szerződést köt a szakképző intézménnyel, illetve egyetemista, főiskolás lesz, már nem jár családi pótlék – írja a kormanyhivatalok.hu. A családi pótlék összegébe viszont beleszámít a felsőfokú tanulmányok folytatása, ha a szülő a kisebb testvérre tekintettel még ellátásban részesül. A családi pótlék folyósításának megszüntetését követően a támogatást újra kell igényelni a szülőknek. A családi pótlék további folyósításához szükséges dokumentumokat (kérelem formanyomtatvány, jogviszonyt…

Tovább