Lezárult a nevezés a „Fonogram Magyar Zenei Díj” 2021-es kiírásában, és a jelöltek listáját böngészve örömmel nyugtázhatjuk, hogy közvetve ezúttal (is) van váci érdekeltség a rangos elismerés vonatkozásában. „Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele” kategóriában versenyben van Charlie: „Mindenen túl” című korongja is, s a lemezen szereplő számok közül kettőt is két váci dalszerző-előadó, Toldi Tamás szövegíró-énekes és Pálinkás Gergely dalszerző-gitáros jegyez, a dalok címe: „Álarc nélkül”, „Ameddig szól bennem a dal”. – Alig több mint négy éve, 2016 decemberében ünnepeltük, egy életmű koncerttel, Varga Miklós hatvanadik születésnapját, ahol a sok sztárvendég között ott volt Charlie is, ekkor…
Toldi Péter
Ahogy korábban megírtuk, megjelent Varga Miklós új stúdióalbuma, több váci zenésztárs, köztük a szövegíró-énekes Toldi Tamás közreműködésével. VO: Az „Ébredés – száz év magány után” című album számos dalának társszerzője szövegíróként. Mit jelent tehát saját magának ez a lemez, és hát mit jelent Trianon, mit a nemzeti összetartozás érzése? Milyen gondolatok foglalkoztatják ennek kapcsán? – Sokat jelent nekem ez az album, hiszen olyan témákat boncolgat, amik érzésem szerint fontos magyar történelmi és aktuálpolitikai témák. A fő téma, Trianon még mindig súlyos teherként nehezedik ránk és a változás reményét soha nem szabad feladni, mert „ha egy nemzet lemond saját magáról, az…