Inotay Gergely alpolgármester azzal állt elő, hogy szavait idézve: „Senki nem mondta, hogy Imre Zsolt fog itt, vagy bárhol máshol munkásszállót építeni.” Inotay ezzel nem csak saját magát, hanem az önkormányzat propaganda médiájának állításait is meghazudtolta. A váci baloldal hónapok óta „Munkásszállós” Imre Zsoltnak nevezi a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét. Azon a plakáton is ez a felirat volt olvasható, amivel a kezében Inotay Gergely alpolgármester, valamint Tótváradi-Nagy Bence és Rozmaring Sándor képviselők sajtótájékoztatót tartottak még februárban. Erről az önkormányzat propaganda televíziója, az ES TV is beszámolt hozzátéve, hogy Inotay szerint Imre Zsolt nem fog akadályt gördíteni a munkásszállók megépítése elé. Néhány nappal…
munkásszálló
Annak ellenére, hogy hónapok óta akkumulátorgyár és munkásszálló építéssel riogatja a váciakat a balliberális önkormányzat, most hivatalos dokumentumot adtak ki arról, hogy nincs információjuk ilyen beruházásokról. Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke közadatként kért ki információkat az önkormányzattól egy esetleges akkumulátorgyár és munkásszálló építésről, mivel Matkovich Ilonáék hónapok óta azt kommunikálják, hogy akár ilyen beruházások is várhatók Vácon, hergelve ezzel a városlakókat. Odáig elmentek az ügyben, hogy egyik közvéleménykutatásuk témái között szerepeltek az állítólagos beruházások. A Szabó Csabának adott válaszban ez áll: „2023. november 9. napján érkezett munkásszálló és akkumulátorgyár tárgyú közadatok megismerésére irányuló adatigénylése kapcsán tájékoztatom, hogy Vác Város…