Szerdán az esti órákban kérték a mentők gyors segítségét ahhoz a 45 év körüli férfihez, aki futás közben lett rosszul Vácon – adta hírül az Országos Mentőszolgálat közösségi oldala. A beteg egy társával sportolt, amikor hányingerre kezdett panaszkodni, majd hirtelen összeesett. A rémült nő rögtön mentőt hívott, majd a tapasztalt mentésirányító instrukció szerint megvizsgálta az eszméletlen férfit, aki már nem lélegzett, ezért a telefonon kapott utasítások alapján azonnal megkezdte az újraélesztést. Ezt követően több szemtanú is a futók segítségére sietett és a hozzátartozóval együtt, egymást váltva küzdöttek a beteg életéért. A perceken belül helyszínre érkező mentősök emelt szinten folytatták az…
mentőszolgálat
„Állomásunk, azon belül is esetkocsink új eszközt kapott. Köszönjük szépen a Vác környéki támogatóinknak, és az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak! Valamint nem utolsó sorban korábbi mentőápoló Bajtársunknak, Barcs Balázsnak a hathatós közreműködését is a folyamatban” – olvasható a híradás a váci mentőállomás közösségi médiás oldalán. Egy bruttó 10 millió forint értékű multifunkcionális monitorral és defibrillátorral, valamint tartozékaikkal korszerűsödött a felszerelés, így egy ugyanilyen, ám régebbi eszköz egy másik mentőautóba kerülhetett át. Ribáry Zoltán
Egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött ma, a kora esti órákban Vácon, a 2-es számú főúton, a gödöllői elágazásnál. – A baleset során a motor egy kiálló alkatrésze átszúrta a motor vezetőjének a lábát, kiszabadításában a váci hivatásos tűzoltók voltak a mentősök segítségére – nyilatkozta szerkesztőségünknek Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Lapunk elsődleges helyszíni információi szerint a sérült férfit súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba. A személyautóban utazók nem sérültek a balesetben. A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt rendőri irányítás mellett haladt a forgalom a balesettel érintett útszakaszon. Kiemelt kép: Huszár Károly
Nagyrabecsülése és köszönete jeléül a Zeneszöveg.hu munkatársai az Országos Mentőszolgálat mind a 255 állomásának ünnepi nagylemezt ajándékozott karácsonyi ajándékként. A CD-ket Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője vette át. A lemezeket a Zeneszöveg.hu részéről Csipai Roland ügyvezető igazgató és Koczka Bori operatív vezető adta át az Országos Mentőszolgálaton. – Hallgassák a CD-t a riasztások közötti rövidke pihenő alatt vagy kávézás közben olyan szeretettel, amilyennel mi készítettük, és adjuk Önöknek. Bízunk benne, hogy az ismerős dallamok egy kis kikapcsolódást jelentenek, és kellemes perceket szereznek majd az általában megszokottnál is sokkal megterhelőbb szolgálatot teljesítő munkatársak számára az idei adventi időszakban – fogalmazott az…