megszorítás

A deákvári posta is felkerült a Magyar Posta által a szankciós gazdasági válság miatt kényszerszünetre ítélt posták listájára. A városvezetés ahelyett, hogy intézkedéseket vázolna fel a posta megőrzésére, csak panaszkodik és mutogat. Ezzel szemben a váci Fidesz-KDNP-nek már több terve is van a kisposta megmentésére. Ugyanaz a forgatókönyv, mint az uszoda esetében – a baloldal bezárta, a jobboldal újranyitotta. Matkovich Ilona képet posztolt, amin egy néma telefon mellett szomorú arccal ül, és elmondja, hogy két napja senki nem veszi fel neki a telefont a deákvári posta ügyében. Nehéz elhinni, hogy két nap, azaz 16 munkaóra, azaz közel ezer perc alatt…

Tovább

Nehéz ilyenkor visszafogottnak maradni. De nem lehetetlen. Sőt, talán az egyetlen helyes magatartás a távolságtartó tényismertetés. A többit majd elvégzi az olvasó. Szóval: Tény 1: Vác városa 23 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kap a sportért felelős államtitkárságon keresztül az október 1. és december 31. közötti időszakra a város uszodájának rezsiköltségeire. Tény 2: Emellett a város ígéretet kapott a 2023–as évre további rezsitámogatásra. Tény 3: Matkovich Ilona Vác polgármestere október 13–án sajtótájékoztatót tartott, amelyen kizárólag a városházi propagandamédia munkatársai vettek részt. Az erről készült anyagot a polgármester saját oldalán is közzétette. A posztban szó szerint…

Tovább

Szabó Csaba a közösségi oldalán úgy értékelte a városvezetés új bejelentését, hogy már megint csak az alkalmatlanságának egy újabb tanújelét adta a balliberális polgármester, amikor számos rendkívül fontos közintézményét bezáratná. Matkovich Ilona közben újra csak egy lehetőséget látott meg a bezáratásokban, újabb kibúvót talált, hogy ne a saját ösztönös városvezetői hibáit okolja, hanem a közvélemény előtt megint a kormányra tolja rá a maga tehetetlenségét. Mint azt olvashattuk a váci Fidesz közleményéből, hogy hiába várakozik tetemes pénztartalék, de e hatalmas banki lekötéseket valamilyen ismeretlen célra szánják, valami másra, sokkal „nemesebbre”, mint a váci polgárok jobb egészségügyi, szellemi, kulturális állapotának megtartására. Lassan…

Tovább

Szádoczki Imre, a Fidesz váci elnöke tette közzé csütörtökön e kormánypárt helyi szervezetének közleményét. Ahogy sejtettük városunkban a sport és a kultúra téli álomra szenderül. Tegnap a polgármester bejelentette, hogy Vácon bezár az uszoda, a sportcsarnok és a művelődési ház. A szankciók miatt minden település nehéz helyzetbe került. A városnak van megtakarítása, de azt láthatóan másra szánja. Ezzel sajnos sok diák és váci lakos érdeke sérül. Hiányoljuk az előzetes egyeztetést és a nyílt gazdálkodást. Nincs mérlegelés, kompromisszum, a probléma erőből megoldva! A stadionban nyugodtan lehet focizni a bökkenő itt is annyi, hogy sötétben. A városvezetésnek álcázott ingatlanügynökséget nem hatja meg több…

Tovább

Hamar reagált a városvezetés intézmény- és létesítménybezárásokat közlő sajtótájékoztatójára a Praktiker-Vác, közleményt adtak ki közösségi médiás oldalukon. „Bizonytalan ideig a ma megrendezésre kerülő Praktiker-Vác – Győri Audi ETO KC bajnoki mérkőzés lesz az utolsó mérkőzésünk a november 1-től átmenetileg bezáró városi sportcsarnokban. A tervek szerint legkorábban márciusban térhetnek vissza csapataink a csarnokba, így minimum 7 NB I-es, valamint rengeteg utánpótlás bajnoki mérkőzést, és több csapatunk délutáni edzéseit kell majd máshol megrendeznünk. Természetesen már korábban elkezdtünk megoldást keresni, hogy a lehető legközelebb, nézők előtt tudjuk lejátszani a következő hazai mérkőzéseinket. Mivel a közelben nincs más, NB I-es mérkőzés megrendezésre alkalmas helyszín,…

Tovább

A megszokott főpolgármesteri kommunikációs taktikával – csak a maga saját baloldali sajtójának – tartott tájékoztatót (ebben is hű követője Karácsony Gergelynek) Matkovich Ilona, aki újra semmilyen vezetői felelősséget nem vállalva, a kormány rezsipolitikáját okolva jelentette be a megszorító intézkedéseit. Így gyakorlatilag megszűnik városunkban télre a sportélet, a kultúra, megszűnik számos idegenforgalmi látványosság már abból a kevésből, amit a városvezetés ezidáig meghagyott. Azonban újra nem olvashatnak arról semmit sem a beszámolóban, hogy a baloldali vezetés magára vonatkozóan milyen intézkedéseket kíván meghozni, vagy nem került szóba, hogy miért nem mozgósítható ebben a kritikus helyzetben az a két milliárdnyi lekötött pénzösszeg, amelyről mindig…

Tovább

Két baloldali miniszterelnök-jelölt, Donáth Anna és a baloldal váci jelöltje, Inotay Gergely  közös utcafórumot tartottak 18 nappal a választások előtt Vácon. Itt egy lakossági kérdésre Inotay Gergely országgyűlési képviselőjelölt beismerte: ha nyernének az április 3-i választásokon, akkor megszorítások következnének. Ugyanakkor figyelmeztetett: „kis se lehet mondani, mi lesz harmadika után.” Inotay Gergelynek sikerült több kamera előtt elszólnia magát, ezzel leleplezve a teljes baloldalt. Itt látható a videó, amin Inotay Gergely beismeri, hogy a baloldal megint megszorításokra készül:   Inotay kijelentésével együtt vegyük figyelembe azt, hogy miket hallottunk eddig baloldali képviselőktől és a miniszterelnök-jelöltjüktől: „nem feltétlenül tartom szükségesnek a minimálbért”,  „nem ördögtől…

Tovább