Csaknem négy évvel legutóbbi itteni koncertjük után vasárnap újra nagyszabású hangversennyel örvendeztette meg a közönséget a Barátok templomában a Vox Humana kórus, éspedig megszépült kulisszák előtt, hiszen időközben gyönyörűen megújult a templom oltárterének teljes díszítése. Tehát egyrészt a templom történelmi jelentőségű belső felújítása miatt is ünnepi hangverseny volt a vasárnapi koncert, másrészt egy évforduló kapcsán is, hiszen száz évvel ezelőtt született a kórust csaknem hat évtizeden át vezető legendás karnagy, Maklári József. A vasárnapi hangversenyre néhány klasszikus romantikus darabbal, illetve – nagyobb részt – kortárs zeneszerzők műveivel készült a kórus, továbbá előadták Maklári József legkedvesebb művét, Kodály Zoltán azon szerzeményét…