magyar passió

„Május 14-e egyike azoknak a ritka napoknak, amikor a szeretetszolgálatot végző önkéntesek részesültek akkora adományban, amit csak képes befogadni a szív” – ezzel a mondattal kezdődik a Váci Egyházmegyei Karitász lelki napjáról szóló beszámoló a szervezet közösségi oldalán. A Váci Egyházmegyei Karitász múlt szombaton lelki napot és baráti találkozót tartott önkéntes munkatársai számára a piarista Kilátó központban, az eseményen tanúságot tett Fodor Réka misszionárius orvos és Eperjes Károly színművész is. A karitász szervezet közösségi oldalán így számolnak be a lelki napról. A nap indításaként Balázs András atya a test és lélek gyógyítóját, Boldog Batthyány-Strattmann Lászlót idéző gondolataival már az első…

Tovább

A nagy sikerű Gyurcsány film vetítése után most 2022. február 22-én, kedden 18 órakor Váci Nemzeti Kör szervezésében az érdeklődők megtekinthetik a MAGYAR PASSIÓ című filmet is. A helyszín újra VÁC, Konstantin tér 1-5. I. emelet díszteremben lesz. A vetítés előtt bevezetőt mond Rétvári Bence országgyűlési képviselő, majd a vetítés után beszélgetés lesz Eperjes Károly színművésszel. A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az info@vacinemzetikor.hu e-mail címen lehet. A rendezvény az aktuális járványügyi szabályok betartásával maszkban látogatható! Szervező: Váci Nemzeti Kör

Tovább