közpénz bestiárium

Jelenleg a városháza legkarcosabb hangúbb ellenzéki lapja tagadhatatlanul a VáciVilág, amely fittyet hányva a klasszikus újságírás normáira, egyféle jelentős szubjektivitásra törekedve, a szerző által közvetített üzenet hatásának felerősítése érdekében hajlamos a tények és a fikciók könnyed vegyítésére. Ennek akár még a pontosság igényét is alárendeli, hogy a stílusa felülkerekedjék a szigorúan vett tárgyilagosságon. (Azért tények, viszont ugyanúgy tények maradnak a sorok között!) Bár már nem új ez a „gonzó” újságírói stílus, amely manapság a VáciVilág valódi „sármját” adja, amely igazából egyféle erős válasz a Matkovich-, Ferjancsics-, Fehér-, Tótváradi-féle, politikushoz méltatlan, normál demokráciában megengedhetetlen, félművelt, néhol pedig egészen bunkó, alpári megnyilvánulásokra.…

Tovább

Ferjancsics Lászlóról, az Összefogás váci (a hírek szerint lassan már Matkovich-nál is kegyvesztett) alpolgármesteréről, a kormány látszólagos, ádáz ellenfeléről, aki a maga bevallása szerint is számos Fidesz-ellenes akció főszereplője volt, most kiderült, hogy annyira azért nem ellensége a rendszernek, hogy ne fogadjon el több mint félmilliónyi anyagi támogatást a saját otthona kényelmi korszerűsítéséhez. Egy kormányzati honlap 35. oldalán fellelhető okirat szerint Ferjancsics 2012-ben felkanalazott  a Vízimalom utcai ingatlana napkollektor-rendszerének telepítéséhez egy jelentős állami támogatást.  1.246.877 Ft-nyi bekerülési költségéhez 623.438 Ft-os megítélt, állami támogatást vett fel az ÚSZT_NAP/2685/2012 nevű elszámolás 590. sorában szereplő tétel tanúsága szerint. Tulajdonképpen nincs is min csodálkoznunk,…

Tovább

Egy képviselői javaslat szerint: „a képviselő-testület határozatában kötelezze a polgármester asszonyt arra, hogy 5 napon belül sajtópert indítson a nevezett online újság ellen, kérve annak bíróság általi kötelezését arra, hogy ezen kijelentését vonja vissza és nyilvánosan, írásban kérjen bocsánatot és jelentse ki, hogy elismeri, hogy valótlan állítást tett, amikor választási csalás elkövetésével vádolta Kiss Zsoltot és Matkovich Ilonát….” Ezúttal a VáciVilágról van szó, de nézzük az előzményeket! A VáciVilág márciusban kezdte meg az Összefogás általuk korruptnak, alkalmatlannak, sötét ügyekbe bonyolódottnak tartott tagjairól szóló cikksorozatát, amelyről elmondható, hogy számos cáfolhatatlan tény közlése, oknyomozói munka eredményeképpen rendkívül sok tisztátalan ügyre derített fényt,…

Tovább

Folytatva a városi közpénz bestiáriumát, újabb karcos közéleti pamfletet jelentetett meg a VáciVilág.  *** Jakab Pétert láttuk vendégül a Városházán, ahol az Elnök Úr átadta adományát a Pénzhiéna részére, megköszönve, hogy engedélyt adott Inotay Gergely elindulására az előválasztáson! Tájékoztatjuk egyben a város lakosságát, hogy tekintettel a közelmúltban megjelent hírekre, mely a felmelegedés miatt a Velencei-tó esetleges kiszáradásáról szól, városunk büszkesége, a Pénzhiéna, 30 milliós korrupciós tárgyalásai helyszínét áthelyezi a Velencei-tó helyett Vácra, hiszen a Duna itt folyamatos vízellátást biztosít, és számára a pénzforrás is itt található! Megköszönve ezt a nemes gesztust, egyben azt is bejelentem, hogy a hálánk jeléül a…

Tovább

HELYREIGAZÍTÁS Ferjancsics Lászlóval kapcsolatos valótlan tényállítás és híresztelés miatt A vaconline.hu oldalon »Gyurcsány váci embere: Ferjancsics Lászó portré – a szivárványember szivárványkarrierje« című, 2021. július 5-én megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Ferjancsics László önkormányzati képviselőként egy önkormányzati tulajdonú cégnél végzett PR munkát. Valótlanul állítottuk ezen felül, hogy Ferjancsics László már előre tudta, ki nyer meg egy meghívásos pályázatot. Valótlanul híreszteltük továbbá Lukács Ilonára hivatkozva, hogy Ferjancsics László a Váci Önkormányzat közbeszerzési bizottságban »Ez a bt. lesz, aki megnyerte« szavakkal előre megmondta, hogy melyik cég lesz egy meghívásos pályázat nyertese. A valóság ezzel szemben az, hogy Ferjancsics László a közbeszerzési bizottság…

Tovább

Minden héten újabb és újabb meglepő tartalommal örvendezteti meg olvasóközönségét a VáciVilág: egyféle folyamatosan bővülő városházi Bestiáriummal. Mi rendszeresen szemlézzük ezeket az írásokat, mert úgy véljük, hogy a politikai szatíra karikatúrái mögött ugyanazon győztes, dölyfös, a város lakóival szemben minimum ellentmondásosnak nevezhető magatartású, a választás óta aztán elég gyorsan amortizálódó politikai szereplők állnak, akikről egyébként mi is rendszeresen és kritikusan írunk. A VáciVilág végső soron ugyanazon jelenségeket nevezi nevén a maga abszurd humorával, amikről a VácOnline tényfeltáró és szembesítő írásai is szólnak. Ami a legkülönösebb, az az, hogy amíg a városházáról egy múltidőért képesek lapunktól sajtóhelyreigazítás követelni, addig a VáciVilág…

Tovább

Úgy tűnik, hogy a Váci Világ a városházi korrupciós ügyek tekintetében nem ismeri a váci közszereplőkkel kapcsolatos finomkodást. A lap legújabb írásában nem „körbeírómódban” mutat be a maga bestiáriumában (szörnytárában) egy nemkívánatos, újabb közéleti antilényt: a Mohóvízilót, a Pénzhiéna és a Krajcárkeselyű után. Az írás nem csak az új városházi élőlényt tűzte a tollhegyére, hanem leginkább ehhez hasonlatos kérdéseket tett fel, illetve problémákat vetett fel. A polgármester asszonyt és a képviselő hölgyeket és urakat állásfoglalásra készteti, miképpen állnak az önkormányzat rosszindulatú áltanácsadóival, és azt a szavazatukkal zsaroló képviselőkkel szemben? Hogyan áll a város vezetése az egyik képviselőjük fizikai inzultálásának ügyéhez,…

Tovább