NYÍLT NAPOT TARTOTTAK A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUMBAN

NYÍLT NAPOT TARTOTTAK A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUMBAN

Különböző oktatási intézmények és hivatalok, kisebb-nagyobb cégek képviselőit látták vendégül a napokban a Vanyek Béla Sportcentrumban a már száz éves múltú Váci Reménység Egyesület és a létesítményt üzemeltető nonprofit kft. vezetői. Az alig másfél éve átadott impozáns létesítmény üzemeltetői rögtön az induláskor rendkívül nehéz helyzetben találták magukat a Covid-világjárvány miatti korlátozások okán, az enyhítések elrendelésekor…

A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUM MEGÉPÜLÉSÉVEL EGY NAGY ÁLOM VALÓSULT MEG

A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUM MEGÉPÜLÉSÉVEL EGY NAGY ÁLOM VALÓSULT MEG

A Váci Reménység Egyesület nagyszerű programot szervezett múlt szombatra, a Vanyek Béla Sportcentrum avató-szentelő ünnepségére. Az egész napra szóló programsorozat nyitányaként Kovács Örs Levente, a VRE elnöke köszöntötte a megjelenteket. – Tényleg nagyon jelentős esemény ez a mai nap, csaknem száz éve volt ekkora ünnep az egyesületünk életében, akkor, az 1920-as években az alapító Vanyek…

Megemlékezés a II. világháború kitörésének évfordulójáról

Megemlékezés a II. világháború kitörésének évfordulójáról

A Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete a hagyományokhoz híven az idén is megtartotta a II. világháború kitörésének évfordulójára emlékező hagyományos kegyeleti eseményét az alsóvárosi temető ravatalozója mellett felállított kopjafánál, ahol ezúttal Moys Csaba korábbi alpolgármester, a szervező egyesület egyéni Pro Urbe-díjas alelnöke mondott beszédet. A szeptember 1-jén tartott esemény bevezetőjeként Moys Csaba külön köszöntötte Cservenák…