VOLT ÖNKORMÁNYZATI INGATLANON, EGYMILLIÓ FORINTOS NÉGYZETMÉTER ÁRON ÁRULJA A LAKÁSOKAT A MATKOVICH GYEREKE

VOLT ÖNKORMÁNYZATI INGATLANON, EGYMILLIÓ FORINTOS NÉGYZETMÉTER ÁRON ÁRULJA A LAKÁSOKAT A MATKOVICH GYEREKE

Már akár 221,5 millió forintért is vásárolhatunk lakást Matkovich Ilona gyerekeinek cégétől, Vácon. A „Hangyavár Lakásokat” kínáló, P. Dániel (a váci polgármester fia) cége ráadásul egy olyan területen árulja ezeket az ingatlanokat, amely korábban az önkormányzat tulajdona volt. Mint, ahogy arról már beszámoltunk, egy korábbi cikkünkben bemutatott dokumentumok szerint Matkovich Ilona gyermekének, P. Dánielnek cége…

MINEK IDE ENNYI TEHETSÉGTELEN VÁROSVEZETŐ, HA VAN EGY SZUPERHŐS AUTOBOTUNK?

MINEK IDE ENNYI TEHETSÉGTELEN VÁROSVEZETŐ, HA VAN EGY SZUPERHŐS AUTOBOTUNK?

Az utóbbi hetek, hónapok városházi és egyéb lakájmédiás hozsannázása alapján biztosak lehetünk benne, hogy az elkövetkező időszakban is sok dicshimnuszt hallhatunk majd városunk újdonsült hőséről – hovatovább már a szobrok is róla beszélnek… „Ó, drága hölgy, csoda történt, hiszen én, ki több mint négy hónapja megvakultam, miután fátyol borult a szemeimre, lám most újra látok”…

Sok érdeklődőt vonzott a „Történelmi Emlékhelyek Napja” alkalmából rendezett váci esemény

Sok érdeklődőt vonzott a „Történelmi Emlékhelyek Napja” alkalmából rendezett váci esemény

Augusztus 29-én, a „Történelmi Emlékhelyek Napja” alkalmából Vácott, a Ligetben is gazdag programmal várták az érdeklődőket a helyi szervezők, házigazdák, közreműködők. Minden előadásból kicsengett, mennyire fontos szakrális-, történelmi-, kulturális- és természeti helyszín a Hétkápolna kegytemplom, a honvéd emlékmű, a források varázslatos környezete. Az esemény plakátja így invitálta az érdeklődőket arra, hogy az ősök lábnyomába lépjenek:…