K16 Kortárs Galéria

Az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 program keretében teljes körűen megújul Vácon a Káptalan utca 16. szám alatt immár 13 éve működő galériaépület. Papp László műgyűjtő páratlan gyűjteménye ezután igazán méltó környezetbe kerülhet minden kultúraszerető látogató örömére. Az épület sokáig Vác Város Önkormányzatának vagyonkezelésében volt, ezalatt az állapota jelentősen romlott. A Dunakanyari Védegylet Alapítvány 2022 óta kereste a lehetőséget az épület megújítására, így kapott létjogosultságot az elképzelés az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 program „Fenntartható helyi örökségek” című kiírásban, közös pályázatként Ipolyság városával. A közös pályázat eredményeképpen egy több mint 3,6 millió eurós fejlesztés valósulhat meg, melynek körülbelül 80%-a jut az ipolysági, 20%-a pedig…

Tovább

Egész évben látogatható Balázs-Piri Balázs Munkácsy-díjas grafikus, karikaturista kiállítása a K16 Kortárs Galériában, Vácon. Amikor a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek magyar popemlékeiről van szó, Balázs-Piri Balázs neve viszonylag ritkán kerül elő. Pedig a ’80-as években már heti 600.000 példányban megjelenő Ludas Matyinál ő volt az a rajzoló, aki leginkább képben volt az ifjúsági- és popkultúrával. Mindig szellemesen karikírozta az aktuális trendeket, divathóbortokat, tinédzser problémákat – legyen szó a diszkó-mániáról, az aerobic-őrületről, a jazzbalett-lázról, vagy épp a táncház mozgalomról. Kiváló és elismert grafikus volt, aki itthon és külföldön is díjakat kapott, munkáiban gyakran megjelent a popkultúra. Balázs-Piri Balázs stílusteremtő alkotásai előzetes…

Tovább

A tavalyi nagy siker után idén újra itt, a K16 galériában a Varázslatos Magyarország fotókiállítás – mondta a közösségi oldalára feltöltött videójában Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő. Rétvári Bence részletezte: „Magyarország nemzeti parkjait, az élővilágot, állatokat, növényeket, madarakat, vadállatokat bemutató fotókiállítás elvisz minket Magyarország különböző tájaira. Azt hiszem, a természetfotó mindenki számára egy vonzó műfaj.” Hozzátette: „szeretjük nézni akár gyerekekkel, másokkal közösen is azokat az állatokat, különleges pillanatokat, ahogy éppen megragadja a zsákmányát egy állat, ahogy egyik gondoskodik egy másikról, ahogy a kicsinyével törődik egy-egy állat.” Rétvári Bence rámutatott: „már tavaly is rendkívül népszerű volt a kiállítás…

Tovább

Ismét Vácra érkezett a nagy sikerű „Varázslatos Magyarország”, a magyar természetfotó nagydíjának válogatott kiállítása, a kedd délutáni ünnepélyes megnyitó után október közepéig láthatják az érdeklődők a tárlatot a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, a modern művészeti gyűjteménynek helyet adó K16 galériában. A tárlat megnyitóján Papp László műgyűjtő, galériavezető köszöntője után Ványai László, a KDNP váci elnöke ajánlotta a megjelentek figyelmébe a bemutatót. „A magyar fotóművészetnek nagyon komoly hagyományai vannak, egészen a fényképezés ős- és hőskorától a magyar fényképészek ott voltak a világ élvonalában. Elég ha a Petőfi Sándorról fennmaradt egyetlen hiteles fényképre, dagerrotípiára gondolunk, ezt az Egressy Gábor színész barát által…

Tovább

A Káptalan utcában található Modern Művészeti Gyűjtemény is nagyon sok látogatót fogadhatott a Múzeumok éjszakájához kapcsolódóan. – Mindig részt veszünk ebben az országos programban, nagy öröm, hogy az idén is nagyon sokan jöttek el hozzánk múlt szombaton. Az élénk érdeklődés alapján úgy tűnik, hogy a település határain kívül teljesen hatástalan a városvezetés hazugságcunamija, miszerint Vác elveszítette ezt a kiállítóhelyet, sőt már nem is létezik a galéria. A késő délután kezdődött programunkon több mint tíz csoportos tárlatvezetést tartottunk a gyűjteményben, ami nálunk minimum fél óra alkalmanként, olyan nagy a kollekció, olyan sok a megcsodálható műalkotás. A vendégkönyv tanúsága szerint is az…

Tovább

A kiállítóhely felújítására vonatkozó tervek megvalósításának kézzel fogható közelségbe kerüléséről szóló csütörtöki sajtótájékoztató után szombaton ünnepélyes vernisszázsnak adott helyet a váci és dunakanyari kötődésű alkotók munkáit is felölelő modern modern művészeti gyűjteménynek helyet adó K16 Galéria. Ezúttal nem vadonatújan a múzeumba került kollekciót bemutató időszaki kiállításról van szó, hanem a gyűjtemény egyik főszereplője, Dániel Kornél itt látható műveinek jubileumi kiemeléséről, fókuszba helyezéséről – az alkotó születésének századik évfordulója apropóján. – Számos olyan jelentős kollekciónk van, amelyeknek kortárs, de egyúttal már klasszikussá is vált alkotóinak munkásságára tekintve túljutottunk vagy hamarosan túljutunk születésük századik évfordulóján, mi pedig igyekszünk méltó módon megemlékezni ezekről…

Tovább

A valóságtól, közszolgálatiságtól, igazmondástól végképp elrugaszkodott hivatalos városházi honlap a héten újra felbugyogta a világhálóra a K16 galériával kapcsolatos álságos Matkovich-mantrát a korábban sem a városi vagyon körébe tartozó ingatlan kezelői jogának két évvel ezelőtti átruházásáról, egyúttal ismét a polgárok arcába hazudták, hogy ezzel a kiállítóhely megszűnt szolgálni az itt élők és a városba látogató turisták kulturális igényét. Ezzel szemben – mint az a váci és dunakanyari kötődésű alkotók munkáit is felölelő modern modern művészeti gyűjteménynek helyet adó galériában tartott minapi sajtótájékoztatón elhangzott – jobbára európai uniós forrásból végre lehetőség nyílhat a kiállítóhely régóta időszerű korszerűsítő-szépítő felújításának megvalósítására. A városházi…

Tovább

A váci és dunakanyari kötődésű alkotók munkáit is felölelő modern modern művészeti gyűjteménynek helyet adó K16 galériában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy jobbára európai uniós forrásból végre lehetőség nyílik a kiállítóhely régóta időszerű korszerűsítő-szépítő felújításának megvalósítására. A városvezetésnek a valóságtól és a közszolgálatiságtól végletesen elrugaszkodott hivatalos honlapja a hét elején újra felbuggyantotta a világhálóra a K16 galériával kapcsolatos Matkovich-mantrát, miszerint újabb hónap telt el az épület tulajdonjogának átruházása óta, s ezzel a kiállítóhely – állításuk szerint – megszűnt szolgálni az itt élők és a városba látogató turisták kulturális igényét. Ezzel szemben Rétvári Bence országgyűlési képviselő, Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP pártszövetség…

Tovább

A Varázslatos Magyarország című természetfotó tárlatot követően az elkövetkező hetekben a száz éve született,  Vác művészeti közéletében is mély nyomot hagyó Dániel Kornél festőművész munkásságára fókuszál a K16 Galériában lévő Modern Művészeti Gyűjtemény, hiszen a városhoz és a Dunakanyarhoz különösen kötődő alkotók sorában tőle is jelentős számú alkotás szerepel a kollekcióban. Ennyit a kártékony város(félre)vezetői négyesből a Matkovich-Inotay féle külön tandem azon folyamatos (a legutóbbi testületi ülésen is elmantrázott) csúsztatásáról, hogy a K16 megszűnt volna Vác kulturális életét szolgálni. Ezzel szemben az új tulajdonos gondos gazdaként kezeli az itt található Modern Művészeti Gyűjteményt, menedzseli az intézményt. Dániel Kornél 1923. szeptember…

Tovább

Töretlen a sikere a Varázslatos Magyarország fotókiállításnak a K16 Kortárs Galériában. A tárlatot korábban bemutatták már a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Gödöllői Királyi Kastélyban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Magyar Természettudományi Múzeumban, a debreceni Kölcsey Központban, szeptemberben pedig elérkezett Vácra is. „A fotókiállítást szinte minden korosztály látogatja. Az óvodásoktól kezdve, a kis-és középiskolásokon át egészen az idős korosztályig sokakat vonz a galériába. Nagymamák jönnek az unokáikkal és sokszor népesebb családokat is fogadunk, akik tárlatvezetést kérhetnek tőlünk” – nyilatkozta Papp László, a galéria vezetője. A Varázslatos Magyarország az ország legizgalmasabb természetfotó pályázata és szakmai platformja. Küldetése az, hogy a természetfotók által…

Tovább