ivóvízellátás

Felháborítónak nevezte Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke a VácOnline-nak adott interjújában, hogy Matkovich Ilona polgármester nem állt ki a váciak mellett, amikor Karácsony Gergely főpolgármester azzal fenyegetőzött, hogy elzárja a vízcsapot. Veszélyeztette volna a főváros vonzáskörzetében élők vízellátását, ha a főpolgármester felmondja az agglomerációs településeket érintő vízátadási szerződéseket – mondta az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán. V. Németh Zsolt közölte: Budapest körül tucatnyi település ellátását biztosítja a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., amely a Fővárosi Vízművek Zrt.-től kap vizet. A szerződések felmondása ezt az állapotot veszélyeztette volna, a kormány ezért döntött úgy, hogy a…

Tovább

Bombaként robbant a hír néhány nappal ezelőtt arról, hogy Karácsony Gergely főpolgármester tizenkét agglomerációs település – köztük Vác – vízellátását használná fel politikai zsarolásra, hogy pénzhez juttassa a csőd szélén egyensúlyozó Budapestet. A Magyar Nemzet szerint Karácsony levélben fenyegette meg a kormányt, hogy a Fővárosi Vízművek nem tesz eleget a szerződésben rögzített vízátadási kötelezettségének, ha az állam nem fizet magasabb díjat a vállalatnak. Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke abban bízik, hogy Matkovich Ilona polgármester most is legalább annyira karakán módon áll ki a váciak mellett, mint amikor nem engedte felépíteni az új sportcsarnokot. A Magyar Nemzet cikkében az áll,…

Tovább