SZÁDOCZKI IMRE: REMÉLJÜK, MATKOVICH ILONA KIÁLL A VÁCIAKÉRT A VELE EGY CSAPATBAN JÁTSZÓ KARÁCSONNYAL SZEMBEN

Bombaként robbant a hír néhány nappal ezelőtt arról, hogy Karácsony Gergely főpolgármester tizenkét agglomerációs település – köztük Vác – vízellátását használná fel politikai zsarolásra, hogy pénzhez juttassa a csőd szélén egyensúlyozó Budapestet.

A Magyar Nemzet szerint Karácsony levélben fenyegette meg a kormányt, hogy a Fővárosi Vízművek nem tesz eleget a szerződésben rögzített vízátadási kötelezettségének, ha az állam nem fizet magasabb díjat a vállalatnak.

Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke abban bízik, hogy Matkovich Ilona polgármester most is legalább annyira karakán módon áll ki a váciak mellett, mint amikor nem engedte felépíteni az új sportcsarnokot.

A Magyar Nemzet cikkében az áll, hogy tizenkét, Budapesthez közeli agglomerációs település, összesen jóval több mint 150 ezer lakosának, köztük a váciak ivóvízellátása is veszélybe kerülhet, ha Karácsony Gergely beváltja a fenyegetését.

Az erről készült riportunkat a facebook-oldalunkon nézhetik meg.