házasság

„A rohanó mindennapok elsodornak bennünket, a feladataink terhe alatt nincs, vagy csak kevés az idő egymásra, minőségi idő eltöltésére. Ezek a programok, előadások kicsit segítenek bennünket lelassulni, megállni, egymásra és befelé is figyelni” – mondta a VácOnline kérdésére Pető Csilla a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom váci csoportjának vezetője azzal kapcsolatban, hogy a mai napon indul a Házasság hete programsorozat. Ma este hat órától az Adullám kávézóban Dr. Piczkó Katalin, a Szeretetkert című könyv szerzőjének előadása lesz. Február 14-én este hat órától a Jézus Szíve Templomban Krúdy Tamás és Zsófia tanúságtétele, szentségimádás. Február 15-én szombaton este hat órától a Regőczi…

Tovább

„Sok nehézségtől és bűntől megvéd a korai házasság” – véli Lakati András, aki szerint ebben a korban az ember még sokkal rugalmasabb, könnyebb a másikhoz igazítania az életét, mintha már lenne egy kialakult életvitele. A váci Lakati András és Lakatiné Kulcsár Kitti a Képmás Magazinnak beszéltek házasságukról. Lakatiné Kulcsár Kitti és Lakati András gyerekkoruk óta ismerik egymást, mivel szüleik a váci baptista közösségbe jártak. Eleinte csak barátok voltak, majd Andris 17 évesen azzal állt Kitti elé, hogy komolyabbra fordítaná kapcsolatukat, ami a lánynak sem volt ellenére. Imponált neki a fiú kitartása, amiből érződött, hogy valóban komoly szándék vezérli. A közös baráti kör és gyülekezet…

Tovább

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) felmérései szerint tízből kilenc magyar ember a házasságot tartja a legjobb párkapcsolati formának, és a fiatalok többsége is házasságban szeretne élni. „A házasság a feltétel nélküli bizalom és odaadás legmagasabb szintű megnyilvánulása egy férfi és egy nő között, amely a legbiztosabb alapot nyújtja a gyermekvállaláshoz és gyermekneveléshez” – fogalmazott a KINCS a hétvégén kezdődött házasság hete alkalmából írt közleményében. A magyarok lelki állapotát vizsgáló Hungarostudy kutatás egyértelműen rávilágít arra, hogy a házasság fontos egészségvédő tényező, testi és lelki szempontból egyaránt, azok ugyanis, akik házasságban élnek, általában tovább élnek, boldogabbnak és…

Tovább