Ezen a vasárnapon két papjától is elköszön a Vác alsó- és felsővárosi plébánia hívő közössége. Ahogy korábban megírtuk, Görbe József plébános és Kovács György káplán is máshol folytatja szolgálatát a jövőben. Tehát a Fehérek templomában a vasárnap fél 11-es szentmisén elbúcsúznak mindketten a közösségtől, illetve a Regőczi-kápolnában is ugyanezen a napon lesz a búcsú a délután fél 5-kor kezdődő szentmise keretében.
Görbe József
Görbe József plébános atya hamarosan befejezi váci szolgálatát, és augusztus 1-jétől Kartal plébánosa lesz, az alsó- és felsővárosi plébániák új plébánosa Molnár Zsolt atya lesz, míg mellette Tanczik Balázs atya fog szolgálatot teljesíteni helyettes plébánosként. A Vácon maradó Balázs András atya jelenlegi feladatai mellett az idén hármas évfordulót ünneplő Karolina Katolikus Iskola spirituálisa lesz. Ahogy azt korábban már megírtuk, Tömördi Viktor ferences atya Sümegen folytatja szolgálatát, ugyanakkor a Barátok templomába nem érkezik másik szerzetes, a templom ellátása az alsó- és felsővárosi plébániák feladata lesz. Vácduka és Penc filiák ellátását a sződi és sződligeti plébániák veszik át, így ez a két…