Bohár Dániel egy évig forgatta a dokumentumfilmjét New Yorkban, Washingtonban, Londonban, Brüsszelben és Budapesten, amelyben neves szakértőket, politikusokat és Soros Györgyhöz közel álló embereket szólaltatott meg, vagy legalábbis igyekezett szóra bírni. Az életrajzi film súlyos aktualitását az adja, hogy Soros 1989 óta aktívan kiveszi a részét az ukrán események alakulásában, számos üzleti érdekeltsége is van az országban, amelyben történetesen most háború dúl. Soros György Budapesten született Schwartz Györgyként, 1936-ban nevet változtattak Sorosra, amely eszperantó nyelven (Soros apja eszperantista volt) azt jelenti, hogy „szárnyalni fog”. Az eredmény ismert: Soros György a világ leggazdagabb emberei közé repítette magát. Soros, aki egész életében…