exkluzív interjú

A vasárnap véget ért olimpián történelminek mondható sikert ért el Kopasz Bálint is a – királyszámként emlegetett – férfi kajak egyes 1000 méteren aratott pompás győzelmével, a számot 53 évvel ezelőtt, Mexikóvárosban megnyerő, Vácról indult Hesz Mihály örökébe lépve. Hesz Mihály többszörös párhuzamot tudott vonni a vasárnap véget ért olimpia férfi kajak egyes 1000 méter versenyszámának – végül kettős magyar sikert hozó – alakulása és saját olimpiai szereplései között. – Az egyik párhuzam rögtön az, hogy első próbálkozásra, 1964-ben, ugyancsak Tokióban én sem tudtam megnyerni a számot, ahogyan a legutóbbi olimpián még Kopasz Bálint sem járt sikerrel, és ahogyan most…

Tovább

A majdani ipolydamásdi hídfő helyén helyezték el július 2-án az új Ipoly-híd alapkövét. Andrej Doležal szlovák közlekedési és építésügyi miniszter, Milan Belica, a Nyitrai önkormányzati régió elnöke és Rétvári Bence, a Dunakanyar térségének országgyűlési képviselőjének társaságában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyezték el a híd alapkövét. Az Ipolydamásdot a felvidéki Helembával összekötő építmény 2023 elejére készül el. Az ünnepség után Szijjártó Péter exkluzív interjút adott a VácOnline-nak. VO: Emlékezetes Christiane Amanpour által elővezetett fake news az Önnel készített CNN-interjújában, melyet azonnal, angolul cáfolt. Számít a továbbiakban is hasonlókra? A közösségi médiát elöntő hazugságáradattal hogyan lehet szembeszállni? – Amióta mi kormányzunk,…

Tovább