A vasárnap véget ért olimpián történelminek mondható sikert ért el Kopasz Bálint is a – királyszámként emlegetett – férfi kajak egyes 1000 méteren aratott pompás győzelmével, a számot 53 évvel ezelőtt, Mexikóvárosban megnyerő, Vácról indult Hesz Mihály örökébe lépve.
Hesz Mihály többszörös párhuzamot tudott vonni a vasárnap véget ért olimpia férfi kajak egyes 1000 méter versenyszámának – végül kettős magyar sikert hozó – alakulása és saját olimpiai szereplései között.
– Az egyik párhuzam rögtön az, hogy első próbálkozásra, 1964-ben, ugyancsak Tokióban én sem tudtam megnyerni a számot, ahogyan a legutóbbi olimpián még Kopasz Bálint sem járt sikerrel, és ahogyan most Varga Ádám ugyancsak ezüstérmes lett, mint én ötvenhét évvel ezelőtt. Érdekes ez a párhuzam. És mivel mindkét versenyzőnk nagyon fiatal még, bízom benne, hogy sok szép sikert aratnak további kajakos pályafutásuk során is, örömet szerezve a magyaroknak – kezdte nyilatkozatát Hesz Mihály.
Saját tokiói ezüstérme kapcsán felidézte, hogy az élről paraszthajszállal lemaradva, a harmadik helyezettet viszont két hajóval, tíz méterrel megelőzve haladt át a célvonalon, s mint fogalmazott, ezzel, huszonegy évesen még inkább megnyílt előtte a világ.
– Már az óriási dolog volt, hogy bekerültem az olimpiai keretbe, amiről álmodni sem mertem. Az is motivált, hogy éreztem, nagyon jónak kell lennem, erőn felül kell teljesítenem, nehogy valaki azt mondja, hogy itt van egy vidéki srác, nagy önbizalommal. Na, ezt nem kockáztathattam meg, nem is merült fel ilyesmi, hihetetlenül megtisztelő volt, ahogyan befogadtak a válogatottba. Úgy vélem, hogy az Algyőről indult Kopasz Bálintot is megérinthette valami hasonló érzés, nagyon szimpatikus a szerény és alázatos hozzáállása, az, ahogy mindent alá tudott rendelni nagy célja elérésének, sok lemondással – folytatta a párhuzamok sorát Hesz Mihály.
Megjegyezte: ezüstérme után a legesélyesebb trónkövetelőnek tartották az 1968-as olimpiára. Ám időközben berobbant a legjobbak közé egy szovjet versenyző. Olyannyira, hogy többnyire meg is előzte őt a köztes világversenyeken.
– Nagyon tudatosan készültünk a magaslati levegős körülmények közötti versenyzésre, ami Mexikóvárosban várt ránk. 1967-ben kint voltunk az előolimpián, és sokat edzettünk a xochimilcói pályán. Kitapasztaltam, hogy körülbelül 600-700 méternél lép fel olyan oxigénadósság, amely szinte leküzdhetetlen. Kigondoltam hát, hogy ha én ide oxigénbőséggel- és erőtartalékkal érkezem, akkor biztosan állva tudom hagyni az élen haladókat. Egy éven keresztül tudatosan erre készültem. Minden versenyen ezt a taktikát próbáltam. Nemcsak versenyen, edzéseken is. Felmentünk Ausztriába, egy gleccser melletti víztározóhoz edzőtáborba, ott is így edzettem. Itthon, amikor elegem lett Dunavarsányból, szóltam Granek Pityunak, az akkori kapitánynak, hogy hazamegyek Vácra.
Otthon Babella Lacival, az edzőmmel is végig ezt próbáltuk. Az edzések színhelyéül szolgáló Duna-szakaszon volt egy sárga ház, mindig ott indultam meg, addig visszafogottan eveztem. Egyébként az egészben azt volt a legnehezebb elviselni, hogy a többiek elhúznak mellettem, és messze előttem járnak. Tudtam, hogy maximum három hajó előnyt adhatok, többet nem lehet behozni. A szervezetem lassan ráállt erre a taktikára. Automatikusan éreztem, mikor mit kell csinálni, és az energia szinte magától felszabadult, miközben a két oldalamon az előző olimpián engem legyőző svéd Petersen és a már említett szovjet-ukrán Saporenko kezdett kifogyni az erőtartalékaiból. Soha nem felejtem el az arckifejezését, hiszen korábban, az Európa-bajnokságon ő húzott el mellettem kaján vigyorral, most viszont én szinte repültem a vízen, és mikor ránéztem, olyan döbbenet ült rajta, ami kitörölhetetlen marad számomra – mondta újabb olimpiai felkészüléséről, a nagy futamról a kiváló sportember.
Hozzátette: egyúttal nagy hangsúlyt fektettek a pszichés felkészülésre, annál is inkább, mert őt magát is eleve nagyon érdekelte a versenyzés pszicho-egészségügyi háttére, így aztán önfejlesztő tréningeket is végzett, mert tudta, hogy a belső erőnek mekkora jelentősége van.
Megemlítette, hogy a sportág királyszámaként számon tartott versenyszámban való szereplés az egész nemzeti csapat eredményére nagy kihatással lehet, egyrészt presztízse miatt, másrészt mert rendre a versenyprogram elején rendezik.
Záró gondolatként Hesz Mihály megemlítette még: a mai fiatalok szerinte jóval nehezebb helyzetben vannak abban a tekintetben, hogy a modern világban jóval több csábítás elterelheti őket a lemondásokkal járó versenysporttól, tehát valahogyan meg kell próbálni olyan körülményeket biztosítani a különböző sportbázisokon, hogy ott az edzések szüneteiben, szabadidős szinten is jól érezhessék magukat, meglegyenek a feltételei a kikapcsolódásnak.
– Ezért is fűzök nagy reményt például a Váci Karakán Kajak-Kenu Sportegyesület pár évvel ezelőtti megalakulásához, vadonatúj, igazán korszerű vízisport bázisunk elkészültéhez, bízom benne, hogy folyamatosan sok-sok fiatalt sikerül itt a sportág szerelmesévé tenni – mondta zárszóként a klub tiszteletbeli elnöke.
Ribáry Zoltán
