Megszületett a DK választási megállapodása az MSZP-vel, ami Budapestre és „az egész országban számos településre kiterjed” – írja az atv.hu. Nyilvánosságra került a baloldal számos jövő évi polgármester-jelöltje, de Matkovich Ilona nincs a listán. Az atv.hu beszámolója szerint 15 budapesti kerületben és 34 vidéki településen hozták nyilvánosságra az MSZP és a DK közös polgármester-jelöltjét. Váctól nem messze, Dunakeszin Tonzor Pétert, Sződligeten pedig Juhász Béla Róbertet indítják jövőre polgármesternek. Vác és Matkovich Ilona azonban egyáltalán nem szerepel a listán. Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon Matkovich Ilona mögül kihátrálnak Gyurcsányék? Pedig Matkovich Ilona mindent megtett azért, hogy főnökei meg legyenek…
ellenzék
Erre a megállapításra jutott a XXI. Századi Intézet elemzője egy, a napokban közreadott tanulmányában. A kormány és az ellenzék vészhelyzeti magatartását vizsgáló elemzésből többek között egyértelműen kiderül, hogy azok a döntések, magatartás minták és vészhelyzeti viselkedési módok, amelyekről folyamatosan írt a VácOnline, nem elszigetelt jelenségek, hanem az ország szinte minden ellenzéki kézben lévő város vezetésére jellemzőek voltak. Rendszeresen visszaélnek az ellenzéki városvezetők a rendkívüli jogrend nyújtotta lehetőségekkel E tanulmány külön kiemeli, hogy az ellenzéki pártok által közösen támogatott váci polgármester, Matkovich Ilona például azon túl, hogy a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben magához ragadta a döntés jogát és a képviselő-testület megkérdezése…