Egy Hét a Csillagok Alatt

Augusztus 9-e és 17-e között országszerte több mint 150 távcsöves bemutató és hullócsillagles várja az érdeklődőket – írja az időkép. Idén már ötödik alkalommal rendezik meg a legnagyobb hazai csillagászati programsorozatot, amelynek célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét. Vácon augusztus 13-án lesz hullócsillagles és távcsöves bemutató Nagy Ágoston amatőr csillagász vezetésével. Helyszín: Vác, a Téglaház út végén lévő réten, és volt Sallai laktanya melletti földút, ami a Waldorf Iskolához ill. a Harangliget lakóparkhoz vezet. Időpont: Augusztus 13. kedd, 21 óra. A program ingyenes, előzetes bejelentkezés nem szükséges. Az idei programok között a legnagyobb különlegesség, hogy…

Tovább

Augusztus 3. és 13. között több mint 130 csillagászati program várja országszerte az érdeklődőket az Egy Hét a Csillagok Alatt rendezvénysorozaton.  A programok között távcsöves bemutatók, csillagászati előadások, csillagképtúrák és természetesen hullócsillaglesek is szerepelnek, hiszen ekkortájt figyelhető meg a Perseidák meteorraj is – írja az idokep.hu. A kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét, ehhez pedig a hullócsillagok mellett kiváló célpontot biztosítanak a csillaghalmazok, nebulák és a Szaturnusz gyűrűrendszere. Az egyik helyszín Vác, ahol augusztus 9-én, sötétedés után várják az érdeklődőket hullócsillaglesre a Téglagyár végén lévő rétre. A programsorozat eseményei napi bontásban is elérhetők.

Tovább