Czomba Sándor

Óriási az érdeklődés a nyári diákmunka program iránt. A részvevők száma meghaladta a 28 ezer 200-at a tervezett 26-27 ezerrel szemben – hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A kormány idén 3,5 milliárd forint támogatást biztosít a nyári diákmunka programra. Czomba Sándor elmondta, a vármegyéknél maradt tartalék forrás terhére bővítették a nyári diákmunka program lehetőségét. A korábbi évekhez hasonlóan, ebben az évben is a diákmunka programban résztvevők 80 százalékát az önkormányzatok foglalkoztatják, és fogadtak diákokat mezőgazdasági vállalkozások is. Mintegy 5 ezren pedig a turisztika és a vendéglátás területén helyezkedtek el. Czomba Sándor fontosnak nevezte, hogy a nappali…

Tovább