Egyre többen kritizálják, ahogyan Matkovich Ilona a képviselő-testületi üléseket vezeti, antidemokratikus, akarnok szómegvonásokkal, mások mondandójába bele-beleszólva, sehova sem vezető mellébeszélésekbe bonyolódva – legújabban a várost nyolc éven át vezető Bóth János is megnyilvánult a kérdésben egy nem éppen a jobboldalhoz kötődő közösségi médiás híroldalon.
Bóth János
„A megvalósíthatósági ígéret hitelessége igen könnyen lemérhető azon választási ígéretek felsorolásából, amelyeknél nem történt semmi” – mondta önkormányzati szembesítőjében Bóth János, Vác korábbi MSZP-s polgármestere és országgyűlési képviselője. Bóth János szerint bár 2019-ben megígérték Matkovich Ilonáék az alábbi intézkedéseket és fejlesztéseket, de máig nem valósultak meg: Járható Széchenyi utca és Görgey utca, akár magassarkú cipőben, babakocsival és kerekesszékkel is. Március 15. téren az Irgalmasrendi Kórház melletti terület rendbetétele. Önkormányzati lakásügynökség bevezetése, helyi bérlakás program beindítása, amely a váci alacsonyabb bérrel rendelkező lakosok lakhatását segíti. Alsóváros és a Contitech közötti gyalogosjárda kiépítése. A váci piac felújítása és megközelítésének könnyítése. A vasútállomás és…
Matkovich Ilonáék manipulálják a népet – mondta önkormányzati szembesítőjében Bóth János, Vác korábbi MSZP-s polgármestere és országgyűlési képviselője. 2019-ben az Összefogás Vácért azt hirdette, hogy programjuk a szakértelem, a megvalósíthatóság, a demokrácia és a tisztakezű városirányítás. Ennek ellenére az önkormányzati demokrácia területén bevezették, hogy a testületi ülések állandó napirendjén ne szerepeljenek a jelentősebb beruházásokról szóló tájékoztatók. „Nehogy már magyarázkodni kelljen a semmiről, vagy az alig valamiről! Amiről nem tud a lakosság, az nem fáj-feltételezik az Összefogás propagandistái” – magyarázta Bóth János. Egy idő után a rendszeres likviditási jelentés is lekerült a testületi ülések napirendjéről. „Az aktuális pénzügyi helyzetre ne legyen…
Védjük meg Vácot! címmel írtak alá közös nyilatkozatot váci jobboldali, baloldali és független közéleti vezetők. Egykori MSZP-s és Fideszes országgyűlési képviselők, rendszerváltó jobboldali és tősgyökeres baloldali polgármesterek, független polgármesterjelöltek és helyi civil vezetők közösen állítják: a mostani baloldali városvezetésnél nem volt soha rosszabb kezekben Vác a rendszerváltás óta. „Alulírottak soha nem gondoltuk volna, hogy valaha is egy közös közéleti nyilatkozatot fogunk aláírni. Gyökeresen másként gondolkodunk ugyanis a közélet kérdéseiről jobboldaliként, baloldaliként, vagy civilként. Most mégis közösen kell, hogy hallassuk a hangunkat, mert Vácot az elmúlt három évtized legrosszabb vezetése irányítja 2019 óta” – kezdik a nem mindennapi közös dokumentumot. A…
Hosszú éveket kellett várniuk a váciaknak arra, hogy elkészüljön a mélygarázs a városközpontban, amit Bóth helyett Fördős fejezett be. Úgy tűnik, a történelem megismétli önmagát és a Bauer Mihály utcai bölcsődét a következő városvezetésnek kell majd átadnia Matkovichék helyett. Decemberben lejár a Bauer Mihály utcai bölcsőde kivitelezési határideje, amire korábban két részletben 570 millió forint érkezett Vácra a kormányon keresztül az uniótól. Ha azonban idén nem készül el az épület, a váciak pénzéből mind az 570 milliót vissza kell fizetnie a balliberális vezetésnek. Matkovich Ilona még márciusban mondta azt egy nyílt fórumon, hogy kétséges, elkészül-e a sokak által várt bölcsőde…