Idén is díjazzák a tehetségeket!

Idén is díjazzák a tehetségeket!

Kiemelkedő teljesítmény, mindenre való elszántság, megingathatatlan kitartás! E tulajdonságok mind jellemzik azt a 804 általános és középiskolás tanulót, akik már részesei lehettek a „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíj programnak. A Duna-Dráva Cement Kft. az idei évben is meghirdeti pályázatát, ahova olyan diákok jelentkezését várják, akikben a fent említett tulajdonságok megtalálhatóak.

Parádés program az új Filharmónia bérletben!

Parádés program az új Filharmónia bérletben!

A nyáresti lelki felüdülést adó OrgonaPont sorozat váci sikerei után ősszel új bérletlehetőséget nyit a Filharmónia Magyarország: a Váci Civitas Szimfonikus Zenekar társszervezésében zenei versenyek díjazottjait sikerült a váci közönség számára megnyerni. A négyalkalmas bérlet parádés műsorokkal és patinás helyszíneken várja a zenekedvelőket szeptembertől áprilisig!

Toperini kupa – országúti sírollatlon verseny

Toperini kupa – országúti sírollatlon verseny

2017. szeptember 23-án a Magyar Sí Szövetség megbízásából a Váci Ifjúsági Sportegyesület országúti sírollatlon valamint görkorcsolya versenyt szervez. A verseny helyszíne a váci Toperini Ipari park lesz ( Avar u. 5. ). A verseny futásból és sírollerezésből áll majd, 1000 illetve 1670m-es körpályán. Az indulók a gyermek korcsoporttól a masters II-ig terjedően nevezhetnek majd a…

Leégett egy faház Vácon – egy ember megsérült

Leégett egy faház Vácon – egy ember megsérült

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy húsz négyzetméteres faház kedd kora délutáni órákban Vácon, a Hosszú utcában. A tűzoltók kiérkezése előtt a házban tartózkodó férfi megkezdte a tűz oltását, eközben égési sérüléseket szenvedett. – A váci hivatásos tűzoltók két vízsugár segítségével oltották el a lángokat, majd vizsgálták át a leégett épületet. A megégett embert a…

A diákok avart gyűjtöttek, szemetet szedtek, a képviselők rakodták a zsákokat

A diákok avart gyűjtöttek, szemetet szedtek, a képviselők rakodták a zsákokat

Szeptember 8-án és 9-én rendezték a ligettakarítást, hogy mire eljön a Mária napi búcsú ideje, tiszta, és biztonságos liget várja az odaérkezőket. A biztonságosra azért fektetnek hangsúlyt, mert a napokban elköszönt a nyár és az ősz esővel érkezett. A felázott levelek nyálkás csúszós felületet alkotva veszélyeztetik azokat, akik a búcsúba ellátogatnak.

Megmenekültek a kilakoltatástól!

Lassan egy hónapja, hogy felkerestünk egy nehéz helyzetbe került váci családot, akiknek életét egy daganatos megbetegedés, majd annak tetejébe egy közel 4 milliós tartozás keserítette meg. A család – anyuka, apuka, és kiskorú lányuk – egy elég magas rezsijű lakásban él közel húsz éve. A családi pótlék mellett a férj, Péter keresetéből, illetve az édesanya…

Kreatív köszönetnyilvánítás a kórháznak

Kreatív köszönetnyilvánítás a kórháznak

Betegek mondtak köszönetet a kórház Gasztroenterológiai osztályán dolgozóknak azzal, hogy három darab saját készítésű infúziós állványt ajándékoztak nekik. Mint mondták, minden elismerésük az orvosoknak és nővéreknek azért a munkáért, amit a betegek érdekében tesznek nap mint nap, nem csak szakmailag, hanem emberileg is.

Frontális ütközés Sződligeten – több ember megsérült

Frontálisan ütközött össze két személyautó szeptember 3-ára, vasárnapra virradóra Sződligeten, az Akácos úton. – Az ütközés következtében egy ember a roncsba szorult, őt a váci hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki – nyilatkozott szerkesztőségünknek az esettel kapcsolatban Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Egy melléképületben csaptak fel a lángok Erdőkertesen

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy húsz négyzetméteres fából készült melléképület péntek délután Erdőkertesen, az Arany János utcában. – A gödöllői, aszódi hivatásos tűzoltók két vízsugár segítségével oltották el a lángokat, akadályozták meg a tűz továbbterjedését. A tűzoltás ideje alatt egy gázpalackot a tűzoltóegységek az égő épületből kihoztak, a hűtéséről gondoskodtak – tájékoztatott az esettel…