RÉTVÁRI BENCE: A HÁBORÚ PUSZTÍT

RÉTVÁRI BENCE: A HÁBORÚ PUSZTÍT

Rétvári Bence egy olyan férfit mutatott be a közösségi oldalán, akinek családjában a gyerekeknek 12 éves koruktól dolgozni kellett, hogy pótolják a fronton elhunyt nagyapa jövedelmét.  György a videóban elmondta: „mi is sérültünk a háborúban, el lehet mondani, mert a nagyapám ott maradt a háborúban, Oroszországban, Szibériában. Azt nagyon megsínylette az édesapámnak a családja, nagyon.…

VÁCI HVB: IMRE ZSOLTÉKAT BE KELLETT VOLNA ENGEDNI AZ IDŐSEK OTTHONÁBA

VÁCI HVB: IMRE ZSOLTÉKAT BE KELLETT VOLNA ENGEDNI AZ IDŐSEK OTTHONÁBA

A Váci Helyi Választási Bizottság vasárnap ülésezett és úgy határozott, hogy Imre Zsoltnak, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének ad igazat. Dokumentum rögzíti, hogy Imre Zsoltot és Vigh Mihályt be kellett volna engedni a Burgundia utcai idősek otthonába. Imre Zsolt megkeresésünkre elmondta: „Vigh Mihály képviselőjelölt társammal az elmúlt napokban felkerestük a Burgundia utcai idősek otthonát azzal a céllal, hogy az ott lakókat…

NEGYEDÓRÁN BELÜL KI KELL ÉRNIE A RENDŐRNEK A SZAVAZÓHELYISÉGHEZ

NEGYEDÓRÁN BELÜL KI KELL ÉRNIE A RENDŐRNEK A SZAVAZÓHELYISÉGHEZ

A rendőrség közterületi szolgálatát a választás napján úgy kell megszervezni, hogy a szavazóhelyiséget érintő segítségkérés esetén az első járőr 15 percen belül megérkezzen. A választással összefüggő rendőri feladatokról szóló ORFK-utasítás szerint a rendőrkapitányságok vezetőinek gondoskodniuk kell arról, hogy a szavazás napján, valamint az azt megelőző és követő napon biztosított legyen a szavazóhelyiségek környékén a rendszeres…

NEM SZAVAZHAT AZ A VÁLASZTÓ, AKI NEM ÍRJA ALÁ A NÉVJEGYZÉKET

NEM SZAVAZHAT AZ A VÁLASZTÓ, AKI NEM ÍRJA ALÁ A NÉVJEGYZÉKET

A vasárnapi választásokon a szavazatszámláló bizottságok nem engedik szavazni azt a választópolgárt, aki nem tudja igazolni a személyazonosságát és a lakcímét vagy a személyi azonosítóját (személyi számát), nem szerepel a szavazóköri névjegyzékben, már szavazott vagy megtagadja a névjegyzék aláírását. Ha valaki nem tudja igazolni a személyazonosságát, a lakcímét vagy a személyi azonosítóját, és emiatt felveszik…

RÉGI ZENEI NAPOK: ÉRDEMES ÉBERNEK LENNI, MERT ROHAMOSAN FOGYNAK A KONCERTJEGYEK

RÉGI ZENEI NAPOK: ÉRDEMES ÉBERNEK LENNI, MERT ROHAMOSAN FOGYNAK A KONCERTJEGYEK

Negyvenedik alkalommal rendezi meg idén nyáron a Filharmónia Magyarország a Régi Zenei Napokat. A több helyszínes zenei rendezvény egy héten keresztül ragyogja be Vác kulturális életét. A korhű muzsikálás magyar mesterei közül jelen lesz a Purcell Kórus, az Orfeo Zenekar és a Capella Savaria, akik többek között Johann Sebastian Bach örökségét ünneplik majd. De nem…

IMRE ZSOLT TÁRGYALNA AZOKRÓL A KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL, AMELYEKTŐL MATKOVICH MEGFOSZTOTTA A VÁROST

IMRE ZSOLT TÁRGYALNA AZOKRÓL A KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL, AMELYEKTŐL MATKOVICH MEGFOSZTOTTA A VÁROST

„Első polgármesteri munkanapomon tárgyalásokat fogok kezdeményezni azokról a kormányzati támogatásokról amelyektől Matkovich Ilona megfosztotta Vácot” – közölte Imre Zsolt a közösségi oldalán. A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje részletezte: „mind a multifunkciós csarnok, mind a színház kapcsán levelet fogok irni az érintett tamogatoknak és jelezni fogom, hogy Vácon változás történt, és nagy örömmel fogadnánk ha lenne lehetőség ezeknek…

TÖBB MINT 7000-EN SZAVAZTAK MÁR VÁCON

TÖBB MINT 7000-EN SZAVAZTAK MÁR VÁCON

A választáson való részvételi arány országosan 22,89 százalék, Vácon 27,51 százalék a 11 órakor kiadott adatok szerint. Vácon eddig 7461 ember voksolt. A további 19.661 szavazásra jogosult váci lakos 19 óráig adhatja le szavazatát. Eddig a legtöbben, 966-an a 07. számú egyéni választókerületben voksoltak Vácon.

SZABAD A KAMPÁNY EGÉSZ NAP, CSAK A SZAVAZÓKÖRÖK KÖZELÉBEN TILOS

SZABAD A KAMPÁNY EGÉSZ NAP, CSAK A SZAVAZÓKÖRÖK KÖZELÉBEN TILOS

Vasárnap a magyarországi szavazás ideje alatt is szabad kampányolni, ez alól csak a szavazóhelyiségek 150 méteres környéke a kivétel. Általános kampánycsend nincs, a választási törvény azonban előírja, hogy a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától számított 150 méteres sugarú területen belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni. A szavazás napján választási gyűlést sem lehet tartani. A…

RÉTVÁRI BENCE MÁR SZAVAZOTT

RÉTVÁRI BENCE MÁR SZAVAZOTT

Rétvári Bence a közösségi oldalán közölte, hogy ő már élt szavazati jogával. A politikus szerint „rajtunk a sor, hogy megmutassuk: változásra van szükség! Vácon a változást csak Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje hozhatja el. Zavarjuk el együtt a háborúpárti politikusokat és az alkalmatlan baloldali városvezetést Vácról! Válaszd a békét! Válaszd a fejlődést! Válaszd Imre Zsoltot!”