MEKK ELEKET ÁBRÁZOLJA A MAGYAR POSTA ÚJ BÉLYEGE

MEKK ELEKET ÁBRÁZOLJA A MAGYAR POSTA ÚJ BÉLYEGE

A Mesehősök bélyegsorozat részeként Mekk Eleket ábrázoló, sorszámozott alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben. Az ötvenedik születésnapját ünneplő Mekk Elek bábfilmsorozat sikeréhez hozzájárult Romhányi József zseniális rímhasználata, valamint a Ránki György zeneszerző által alkotott dallamvilág is – mondta Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. A bábműfaj egy olyan műfaj,…

ÖTÉVES AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA EGYEDÜLÁLLÓ PROGRAMJA

ÖTÉVES AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA EGYEDÜLÁLLÓ PROGRAMJA

Öt év alatt több mint ötven házaspár vett részt az Anna–Joachim-programban, amelyet 2019-ben hozott létre az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A régóta gyermekre váró házaspárok a különleges tréningeken megélhetik a sorsközösségből, a problémák megosztásából és közös feldolgozásából fakadó erőt, emellett intenzív pszichológiai és mentálhigiénés támogatást kapnak. „A meddőség negatív hatással van az egyéni jóllétre, a…

HATÓSÁGI FIGYELMEZTETÉS: VESZÉLYES LEHET A DUNAI FÜRDŐZÉS

HATÓSÁGI FIGYELMEZTETÉS: VESZÉLYES LEHET A DUNAI FÜRDŐZÉS

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a Dunában csak azokon a helyeken szabad fürödni, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá, illetve külön jogszabály szerint kijelölt fürdőhelynek minősülnek, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitánysága így egy sajtótájékoztatón számolt be a dunai közlekedéssel, fürdőzéssel és a baleset-megelőzéssel kapcsolatos fontos tudnivalókról. A vízi sportok szerelmesei és a fürdőzni vágyók…

JUBILEUM: 25 ÉVES A VÁC-ALSÓVÁROSI REFORMÁTUS MISSZIÓS EGYHÁZKÖZSÉG

JUBILEUM: 25 ÉVES A VÁC-ALSÓVÁROSI REFORMÁTUS MISSZIÓS EGYHÁZKÖZSÉG

Megalakulása negyedszázados jubileumához érkezett az idén a Vác-alsóvárosi református missziós egyházközség. A jubileumot május végén ünnepelte a közösség úrvacsorás istentisztelettel, közös ebéddel, Kegye János pánsípművész koncertjével, az alkalomból nyílt „Vác – ahogy én látom” című, Csuka Tamás lelkész, nyugalmazott tábori püspök képeit felvonultató, Kucsák Gábor, Migazzi-díjas könyvkötőmester közreműködésével készült fotókiállítást augusztusig lehet megtekinteni a vasárnapi…

KERESZTÉNY KÖNNYŰZENEI KONCERTEK A PÜSPÖKVÁC RENDEZVÉNYKÖZPONTBAN

KERESZTÉNY KÖNNYŰZENEI KONCERTEK A PÜSPÖKVÁC RENDEZVÉNYKÖZPONTBAN

A hitoktatók nyári zenei táborának keretében, június 17-18-19-én este a meghívott keresztény könnyűzenei előadók koncertet is adnak a Galamb utcai PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban, ezek az alkalmak mindenki számára nyitottak és ingyenesek. Június 17., hétfő: „ÖRÖMÖM, FORRÁSOM” – a Gável család dicsőítő koncertje Gável András 25 éve aktív szereplője a hazai keresztény könnyűzenének, az Apor…

ELINDULT AZ INTERNETES SZAVAZÁS A MOZ.GO FILMFESZTIVÁL KÖZÖNSÉGDÍJÁÉRT

ELINDULT AZ INTERNETES SZAVAZÁS A MOZ.GO FILMFESZTIVÁL KÖZÖNSÉGDÍJÁÉRT

Már javában pörög az internetes szavazás a szombatig tartó MOZ.GO, a Magyar Mozgókép Fesztivál 2024-es közönségdíjáért, amely versenyben ott van a Memento mori – A váci legenda című alkotás is. A voksolni szándékozóknak nincs más feladatuk, mint kiválasztani kedvencüket a fesztivál egész estés versenyfilmjei közül, majd leadni a voksukat pár kattintással. A versenyfilmek: Semmelweis; Valami…

EGYHETES ORSZÁGOS ELLENŐRZÉST TART A RENDŐRSÉG AZ UTAKON

EGYHETES ORSZÁGOS ELLENŐRZÉST TART A RENDŐRSÉG AZ UTAKON

Jövő hétfőtől egyhetes országos akciót tart a rendőrség az utakon. Az ellenőrzés célja az alkohol vagy drog hatása alatt, ittas vagy bódult állapotban volán mögé ülő személyek kiszűrése – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. A június 17. és 23. közötti akciót az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján tartja…

ELSŐSORBAN A KEDVEZMÉNYEK ÖSZTÖNZIK VÁSÁRLÁSRA A VEVŐKET

ELSŐSORBAN A KEDVEZMÉNYEK ÖSZTÖNZIK VÁSÁRLÁSRA A VEVŐKET

Egyre tudatosabb a vevők, akikre már kevésbé hatnak a hagyományos vásárlásösztönző reklámok. A véleményvezérekre is csak akkor hallgatnak a követőik, ha szakmai érvekkel keresik a figyelmüket – derül ki az EY legfrissebb, globális fogyasztói felméréséből. Az EY március vége és április eleje között készített nemzetközi kutatásában több mint 23 ezer fogyasztót kérdeztek meg 30 országban,…

CSÜTÖRTÖKÖN VETÍTIK A MAGYAR MOZGÓKÉP FESZTIVÁLON A MEMENTO MORI CÍMŰ FILMET

CSÜTÖRTÖKÖN VETÍTIK A MAGYAR MOZGÓKÉP FESZTIVÁLON A MEMENTO MORI CÍMŰ FILMET

Szerdán este a veszprémi História Kertben a „Ma este gyilkolunk” című krimi-vígjáték premier előtti gálavetítésével kezdődik és négy napon át tart a hazai filmek legnagyobb ünnepe, új nevén a MOZ.GO, a Magyar Mozgókép Fesztivál. A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, 12 helyszínen közel 100 magyar…

HŐHULLÁM JÖN JÖVŐ HÉTRE

HŐHULLÁM JÖN JÖVŐ HÉTRE

Szombattól jelentős felmelegedés kezdődik, jövő héten a 35 fokot is elérhetjük – írja az időkép. Csütörtökön még folytatódik a változékony, többfelé esővel, záporokkal tarkított időjárás, helyenként az ég is megdörrenhet. Nyugaton 20 fok alatt marad a csúcshőmérséklet, máshol 21 és 27 fok közötti értékek lesznek jellemzőek. Keleten, délkeleten mérhetjük a magasabb értékeket. Az északi-északnyugati szelet…