A vasút izgalmas, de nem játszótér!

A vasút izgalmas, de nem játszótér!

A nyári szünet beköszöntével, nagyobb valószínűséggel „játszanak” elfoglaltság után kutató fiatalok a vasúti töltéseken, álló szerelvényeken. Ez azonban az üzemi területen nem csak tilos, de önmagukra, az utasokra és a vasúti közlekedésre nézve is életveszélyes cselekedet. A nyári szünet beköszöntével többször előfordulhat, hogy a fiatalok, a vasút mellett, a töltésen vagy a tárolóvágányokon pihenő szerelvényeken…

Az autóban sült el a vadász fegyvere – válságos állapotban van a nagybörzsönyi erdész

Az autóban sült el a vadász fegyvere – válságos állapotban van a nagybörzsönyi erdész

Súlyos vadászbaleset történt Nagybörzsönyben pénteken, a hírt a település polgármestere is megerősítette a 444.hu-nak. A portál úgy tudja, hogy egy vadászatra érkezett vendég lőtte fejbe a település helyi erdészét, akit válságos állapotban szállítottak kórházba – értesült a PestiSrácok. A következő 24-72 órában dőlhet el, sikerül-e stabilizálni annak az erdésznek az állapotát, akit pénteken lőtt fejbe…

Családi házba csapódott egy autós Sződligeten, csak centikkel állt meg a gázcsonk mellett

Családi házba csapódott egy autós Sződligeten, csak centikkel állt meg a gázcsonk mellett

Kerítést kidöntve házfalnak ütközött egy személygépkocsi vasárnap este Sződligeten, az Ibolya utcában. A gépkocsiban egyedül a sofőr utazott, aki önerejéből nem tudta elhagyni az autót. A váci hivatásos tűzoltók kézi erővel kiemelték a sofőrt a roncsból, majd áramtalanították és átvizsgálták a járművet. Az autó vezetőjét kivizsgálásra kórházba szállították. A katasztrófavédők által készült fotókon jól látszik,…

FRISSÍTÉS – Sérült turistán segítettek a tűzoltók Nagymarosnál

FRISSÍTÉS – Sérült turistán segítettek a tűzoltók Nagymarosnál

2020.06.28.  12:00 Tisztelt VácOnline! A tegnapi Remete-barlangos cikküket kiegészíteném még azzal, hogy négy fővel a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület is részt vett a mentésben, a speciális mentő ágyat a Nagymarosi Önkéntesek vitték fel és a Váci hivatásos tűzoltókkal hoztuk le közös erővel a sérült személyt. Rácz Benjámin – Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület   2020.06.27.  20:15…

Felborult egy személyautó – tűzhelyen hagyott étel kapott lángra Vácon

Felborult egy személyautó – tűzhelyen hagyott étel kapott lángra Vácon

Felborult egy személyautó kedden délután Vácon, a Kosdi úton. A felborult autó forgalmi akadályt okozott. A váci hivatásos tűzoltók kerekeire állították, majd áramtalanították és átvizsgálták a járművet. *** Tűzhelyen hagyott étel kapott lángra szerdára virradóra Vácon, a Gödöllői úton, egy családi ház konyhájában. A tűzoltók kiérkezésekor már a konyhabútor is égett már. A tüzet a…

Felborult egy autó Vácon – a Kosdi úton forgalmi akadály alakult ki

Felborult egy autó Vácon – a Kosdi úton forgalmi akadály alakult ki

Egy kanyarban kisodródott, majd felborult egy személyautó Vácon, a Kosdi úton, a Basa köz kereszteződésének közelében – írja a Katasztrófavédelem honlapja. A balesethez a városi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik a kerekeire állítják a járművet. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kell számítani.

#nemvagyegyedül – a cyberbullying elleni világnap alkalmából kampány kezdődött az internetes zaklatás megfékezésére

#nemvagyegyedül – a cyberbullying elleni világnap alkalmából kampány kezdődött az internetes zaklatás megfékezésére

Műsorvezetők, youtuberek, zenészek, színészek, influencerek csatlakoztak a #nemvagyegyedül kampányhoz, hogy így emeljék fel a hangjukat egy olyan jelenség ellen, amely több millió gyerek és felnőtt életét keseríti meg világszerte.     A cyberbullying a mai kor egyik legveszélyesebb online „járványa”: származástól, nemtől, társadalmi helyzettől függetlenül mindenkit érinthet, tragédiákat és rengeteg szenvedést okoz. Magyar celebek e…

Megkezdték a Nagymaros–Szob közötti sérült pályaszakasz helyreállítását

Megkezdték a Nagymaros–Szob közötti sérült pályaszakasz helyreállítását

Frissítés: 2020. június 20. szombat, 20:01-kor A vonatközlekedés egy vágányon várhatóan július második hetében indulhat újra Nagymaros és Szob között szombat reggel elkezdték a vasúti pályaszakasz törmelékektől való megtisztítását, az akadályozó sérült, kidőlt fák és cserjék eltávolítását. A helyreállítást a MÁV leányvállalata, a MÁV-FKG végzi kétéltű földmunkagépekkel, jelentős munkaerővel, annak érdekében, hogy minél előbb újra…

Ki állhat a kamuprofilok mögött? – Internetes kútmérgezők!

Ki állhat a kamuprofilok mögött? – Internetes kútmérgezők!

A Facebookon sok kamu profillal találkozhatunk, melyek fő célja a viták generálása, az emberek lázítása. Sajnos manapság egyre gyakrabban fordul elő és egyre messzebbre mennek el ezek, a más arca mögé bújó, a sötétben rejtőzködő személyek. Ők a modern kor internetes kútmérgezői. Itt például két profilt is láthatunk Jenci Hámorit és Sógor Erikát, akik véletlenül…

Hosszabb ideig szünetelhet a vasúti közlekedés Nagymaros és Szob között – a jövő hét elejéig lezárják a 12-es főutat

Hosszabb ideig szünetelhet a vasúti közlekedés Nagymaros és Szob között – a jövő hét elejéig lezárják a 12-es főutat

Június 17-én dél körül nagy mennyiségű, este pedig még egy, a korábbit többszörösen meghaladó, a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el a szobi vasútvonal vágányait a Dömösi átkelésnél, Nagymaros és Szob állomások között. A második omlás hordaléka a 12-es főutat is eltorlaszolta, járhatatlanná tette. Az alábbiakban a friss információk alapján a térség közlekedésnek…