LAPSZEMLE: HEGEDŰS CSABA NEM KÖNNYES SZEMMEL BÚCSÚZIK AZ AKTÍV FOCITÓL

LAPSZEMLE: HEGEDŰS CSABA NEM KÖNNYES SZEMMEL BÚCSÚZIK AZ AKTÍV FOCITÓL

A váci labdarúgás élklubjának az NB II-től a Pest megyei első osztály középmezőnyének végéig tartó legutóbbi időszakában végig meghatározó szereplő volt Hegedűs Csaba, aki a 2023/2024-es bajnokság végén szögre akasztotta a stoplist az aktív focit illetően, ám utánpótlás-edzőként ott marad a sportág berkeiben. A kiváló focista pályafutása fordulója kapcsán a többi között így nyilatkozott a…

MEGÉRKEZETT A KÁNIKULA

MEGÉRKEZETT A KÁNIKULA

Napról napra melegebb lesz, a hét közepén helyenként már 35 fok feletti csúcsértékeket mérhetünk – írj az időkép. Kedden a napsütésé lesz a főszerep, az időnként megjelenő felhőkből egy-egy jelentéktelen futó zápor csak elvétve alakulhat ki. Nyugaton és északnyugaton megélénkül a délies szél. A hajnali 12-20 fokot követően délutánra 29 és 35 fok közé melegszik a…

NYÁRI LELKIGYAKORLAT, TÁBORI PROGRAMOK A SPINYÉRI KÁPOLNÁTÓL NAGYMAROSIG, NÓGRÁD MEGYÉIG

NYÁRI LELKIGYAKORLAT, TÁBORI PROGRAMOK A SPINYÉRI KÁPOLNÁTÓL NAGYMAROSIG, NÓGRÁD MEGYÉIG

Gyerekeket, fiatalokat és a felnőtt korosztályt is igyekeznek megszólítani a váci és a kistérségi plébániai közösségek rendkívül változatos nyári tábori és lelkigyakorlatos programjaikkal. Szeretettel vár minden 13 év feletti fiatalt nagymarosi nyári táborába az Észak-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség. A program időpontja július 8 – 13. Az idei téma: Életünk Jézusban. Jelentkezési határidő: június 19. További információ…

NAGY SIKER VOLT A VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET HAGYOMÁNYOS CSALÁDI NAPJA

NAGY SIKER VOLT A VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET HAGYOMÁNYOS CSALÁDI NAPJA

Kora délelőttől késő délutánig igen nagy nyüzsgés volt szombaton a Vanyek Béla Sportcentrumban a város egyik legpatinásabb és egyben legnagyobb létszámú klubja, a Váci Reménység Egyesület hagyományos nyárköszöntő családi napján. Az esemény ismét kiváló alkalomnak bizonyult a kötetlen találkozásokra, játékra, szórakozásra, különböző hatósági és civil szervezetek bemutatkozására, a szakosztályok toborzásnak is szánt bemutatóira-foglalkozásaira – az…

PAP- ÉS DIAKÓNUSSZENTELÉSRE HÍVOTT A HARANG A BARÁTOK TEMPLOMÁBA

PAP- ÉS DIAKÓNUSSZENTELÉSRE HÍVOTT A HARANG A BARÁTOK TEMPLOMÁBA

Természetesen zsúfolásig megtelt szombaton délelőtt a Barátok temploma abból az alkalomból, hogy Marton Zsolt megyéspüspök pappá szentelte itt Hümpfner Erik diakónust és átmeneti diakónussá Finta Zsolt szeminaristát. A főpásztor a szentmise elején mondott köszöntőjében szót ejtett mindenekelőtt a helyszínről, mint fogalmazott a székesegyházat – történelmi léptékű belső felújítása okán – az idén még nélkülözni kell…

MÁR TÖBB MINT 650 EZREN REGISZTRÁLTAK A GONDOSÓRA PROGRAMRA

MÁR TÖBB MINT 650 EZREN REGISZTRÁLTAK A GONDOSÓRA PROGRAMRA

A Gondosóra programra eddig már több mint 650 ezren regisztráltak, azaz mára minden harmadik 65 év feletti honfitársunk gondosóra-felhasználó – közölte a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a jelzőeszköz már 19 ezer életet mentett meg, és további 330 ezer hétköznapi esetben nyújtottak segítséget a kollégák. Jó hír, hogy hamarosan telefonos alkalmazás is segíti…

JUBILEUM: 30 ÉVES A SZENT CSALÁD KATOLIKUS ÓVODA

JUBILEUM: 30 ÉVES A SZENT CSALÁD KATOLIKUS ÓVODA

A közelmúltban szentmisével és ünnepséggel emlékeztek meg a Szent Család Katolikus Óvoda egykori és jelenlegi munkatársai és a szülők a 30 évvel ezelőtti alapításról – a Váci Egyházmegye 1994-ben vette át az intézmény fenntartói feladatait. A jubileum alkalmából Marton Zsolt váci megyéspüspök hálaadó szentmisét mutatott be a Vác-Deákvári Jézus Szíve Plébánia templomban több olyan paptestvérrel…

RÉTVÁRI BENCE: FELHATALMAZÁST KAPHATNAK AZ ISKOLÁK A MOBILHASZNÁLAT SZABÁLYOZÁSÁRA

RÉTVÁRI BENCE: FELHATALMAZÁST KAPHATNAK AZ ISKOLÁK A MOBILHASZNÁLAT SZABÁLYOZÁSÁRA

Az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat megteremti a jogszabályi alapját az iskolai mobiltelefon használat szabályozásának – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Elmondta, egyre több hazai és nemzetközi kutatás támasztja alá, hogy a diákok iskolai koncentrációjára, figyelmére, teljesítményére egyértelműen rossz hatással van a korlátlan iskolai mobiltelefon használat. Kevésbé tudnak figyelni a tananyagra, ha közben a…

ELŐVIGYÁZATOSSÁGGAL MEGELŐZHETŐEK A MEZŐGAZDASÁGI TÜZEK

ELŐVIGYÁZATOSSÁGGAL MEGELŐZHETŐEK A MEZŐGAZDASÁGI TÜZEK

A katasztrófavédelem idén is kiemelt figyelmet fordít az agráriumban keletkező tüzek megelőzésére. A hatósági szakemberek nemcsak ellenőrzik a mezőgazdasági gépeket, hanem az évről évre előforduló hibák kiküszöbölése érdekében a hatósági ellenőrzések mellett tűzbiztonsági konzultációs lehetőségeket is biztosítanak a gazdák számára – olvasható a katasztrófavédelem honlapján. Mint írják, továbbra is fontos a munka megkezdése előtt ellenőrizni…

MEKK ELEKET ÁBRÁZOLJA A MAGYAR POSTA ÚJ BÉLYEGE

MEKK ELEKET ÁBRÁZOLJA A MAGYAR POSTA ÚJ BÉLYEGE

A Mesehősök bélyegsorozat részeként Mekk Eleket ábrázoló, sorszámozott alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben. Az ötvenedik születésnapját ünneplő Mekk Elek bábfilmsorozat sikeréhez hozzájárult Romhányi József zseniális rímhasználata, valamint a Ránki György zeneszerző által alkotott dallamvilág is – mondta Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. A bábműfaj egy olyan műfaj,…