Ványai László (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő és Kárpáti-Kelemen Katalin (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, az Emberi Kapcsolatok Bizottságának (EKB) elnöke is kérdést intézett Zsidel Szilvia jegyző felé a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, aki nemes egyszerűséggel megint nem válaszolt.
Azt kérdezték immár sokadjára, hogy miért nem ad választ arra Vác jegyzője, hogy az EKB határozatát végrehajtotta-e, kiküldte-e a rászorulóknak március 12-ig azokat a leveleket, melyekben a városban élő rászorulókat arról kellett volna értesíteni, hogy húsvéti adománycsomagok átvételére jogosultak.
Az ülést vezető Kiss Zsolt (Összefogás Vácért) alpolgármester Kárpáti-Kelemen Katalint, az EKB vezetőjét szólította fel válaszra, de Zsidel Szilvia jegyzőt nem, noha két képviselő is hozzá intézett kérdést.
A jelek szerint a baloldali városvezetés hallgatással próbálja elterelni a figyelmet a botrányos ügyről
Lapunk március 30-án írásban fordult Zsidel Szilvia jegyzőhöz. Akkor azt kérdeztük:
Kiküldték-e az EKB március 10-i határozatának megfelelően a rászorulók számára az értesítő leveleket az adománycsomagok ügyében? Amennyiben nem, annak mi volt az oka?
Miért adott olyan tájékoztatást Kárpáti-Kelemen Katalin EKB elnök részére, hogy 8 napjuk van elbírálni a beérkező kérelmeket? Mint az kiderült, ez nem volt valós. Ennek mi volt az oka?
Miért nem vett részt az EKB ülésein?
Miért nem hajtotta végre a hivatal az EKB március 10-i határozatát? Ennek mi az oka?
Miért hárították heteken keresztül a feladatokat?
Ványai László bejelentette, hogy a hivatal folyamatos akadályozása, és félretájékoztatása miatt a törvényességi felügyelethez fordultak, ahol igazat kaptak, és felszólította önt lemondásra.
Lemond?
Választ szerkesztőségünk a mai napig nem kapott, ezért ismételten elküldtük Zsidel Szilvia jegyző számára a kérdéseket.
Mint ismert, az ügy miatt a kormánypárti képviselők a törvényességi felügyelethez fordultak, és igazat is kaptak. Ványai László pedig lemondásra szólította fel Vác jegyzőjét, tekintettel arra, hogy amennyiben valóban nem tettek eleget a határozatnak, annak a legnagyobb kárvallottjai a váci rászorulók voltak, akiket nem értesített az önkormányzat a húsvéti adományosztásról.
Ez azért fordulhatott elő, mert a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselői szerint megsértődött azon Matkovich Ilona polgármester, hogy a képviselők többsége úgy döntött, ne a polgármester, hanem az EKB döntsön ezentúl az adományok ügyében.