Folyamatosan dolgoznak a szakemberek és az önkéntesek Vácon az árvízi védekezésben. „Nagyon komoly létszámú helyi és környékbeli önkéntesek segítenek. Országos összefogás keretében mindenhonnan jönnek önkéntesek folyamatosan” – mondta el lapunknak Ványai László, a váci KDNP elnöke. Részletezte: „csak ma délelőtt több mint 200 embert várunk. Ebből jelentős létszámot a KDNP toborzott össze. Emellett még a…
All posts tagged Ványai László
VÁCI FIDESZ: MI KERÜLT 170 MILLIÓ FORINTBA A GYEREKMEDENCÉN?
A napokban adta át a balliberális városvezetés a gyerekmedencét a strandon, aminek költsége meghaladta a 170 millió forintot. A váci Fidesz szerint érthetetlen, hogy mire ment el ennyi pénz, annál is inkább, mert Matkovichék nem új medencét építettek, hanem csak felújították a régit. A témában több hozzászólás is érkezett a Fidesz-Vác közösségi oldalán: Megbuktak! Változás…
VÁCI FIDESZ: MATKOVICHÉK BESZÉLNEK, MI CSELEKSZÜNK
„Ványai László és Turi Balázs az útra és a járdára is belógó ágakat összevágták, a rőzsét összegyűjtötték és összekötözték” – írja közösségi oldalán a váci Fidesz. „Munkájuknak köszönhetően felszabadult pár parkolóhely, és persze már a járda is akadály nélkül járható! Nekünk Vác az első!” – tették hozzá.
VÁCI FIDESZ ÉS KDNP: NE FALAZZON TOVÁBB MATKOVICH ILONA FEHÉR ZSOLTNAK!
Közleményt adott ki hétfőn délelőtt a váci Fidesz és a KDNP, amiben Matkovich Ilonát felszólítják, hogy ne falazzon tovább a pedofilbotrányba keveredett Fehér Zsoltnak. „Matkovich Ilona Vác város polgármestere Gyermekvédelmi Kerekasztalt hívott össze, ahol a gyermekeket szeretné megvédeni. Szép és támogatandó kezdeményezés, amivel teljes mértékben egyetértünk. A gyermekvédelem egyébként is törvényi kötelezettsége a helyi képviselő-testületnek,…
SZÁDOCZKI IMRE: VALLJANAK SZÍNT A BALOLDALI KÉPVISELŐK! A POLGÁRMESTER MELLETT ÁLLNAK, VAGY A VÁROS MELLETT ÁLLNAK?
A váci Fidesz és a KDNP azzal a kérdéssel fordul a képviselő-testületben ülő baloldali képviselőkhöz, hogy milyen okból vonták vissza a napirendről annak a bizottságnak a felállítását, amit a jobboldali képviselők kezdeményeztek a polgármester gyerekeinek tulajdonában lévő vendéglátóhely szabálytalan építkezéséről – erről beszélt Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke és Ványai László, a váci KDNP…
VÁNYAI LÁSZLÓ: A PÁRTÁLLAMI DIKTATÚRA EMLÉKMŰVE NEM A VÁROSKÖZPONTBA, HANEM SZOBORPARKBA VALÓ
A Szent István tér felújítása elodázhatatlan volt, de az ott található emlékművet nem kiemelni kellett volna, hanem elvinni egy szoborparkba – nyilatkozta Ványai László, a váci KDNP elnöke. „A felújítás nem is kérdés, hogy szükséges volt. Nagyon régóta, nagyon rossz minőségű volt a burkolat, ráadásul balesetveszélyes. Civil kezdeményezés volt 2020. augusztus 20-án, hogy tegyék rendbe…
TUCATNYI RÁSZORULÓ CSALÁD KAP AJÁNDÉKOT A VÁCI KDNP-TŐL
A hírt Ványai László, a váci KDNP elnöke jelentette be a közösségi médiában. „Bevásároltunk az adományokból, tucatnyi rászoruló család kap valódi ajándékcsomagot. A tartós élelmiszerek mellé kávé, kettő féle lekvár, nápolyi és nagy zacskó szaloncukor is kerül” – írta bejegyzésében Ványai.