Folyamatosan dolgoznak a szakemberek és az önkéntesek Vácon az árvízi védekezésben.
„Nagyon komoly létszámú helyi és környékbeli önkéntesek segítenek. Országos összefogás keretében mindenhonnan jönnek önkéntesek folyamatosan” – mondta el lapunknak Ványai László, a váci KDNP elnöke.
Részletezte: „csak ma délelőtt több mint 200 embert várunk. Ebből jelentős létszámot a KDNP toborzott össze. Emellett még a Szent István Egyetem hallgatói érkeztek két busszal, Mága Zoltán hegedűművész szintén kettő buszt indított el. A Magyar Kézilabda Szövetség dolgoznak jelenleg az ideiglenes gáton Burgundia városrész alatt. Vácon 156 katona teljesít most szolgálatot, 150 katasztrófavédelmi szakember és a BV intézetben fogvatartottak közül is sokan részt vesznek a védelmi munkákban.”