védekezés

Rendőrségi drónokkal figyelik és követik a víz terjedését, a nehezen megközelíthető helyszíneken pedig lovasrendőröket is bevetnek a védekezési munkálatok során – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről szóló szombati sajtótájékoztatón. Rétvári Bence kiemelte: a lovasrendőrök a terepjáróval sem megközelíthető helyszíneken, például a Margitszigeten segítik a védekezést. Úgy folytatta: a rendőrségnek 14 hajója áll készenlétben, emellett be tudják vetni a helikoptereket is, továbbá 6 erősített teherautó és 2 Unimog (terepjáró képességű jármű) is rendelkezésre áll a védekezéshez. Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a rendőrség munkatársai nemcsak a gátakon tudnak segítséget nyújtani, hanem lezárásokban, biztosításban, valamint vagyonmegóvásban is részt vesznek.…

Tovább

Vácon végeztek az árvízvédelmi munkálatokkal, de a szakemberek fel vannak készülve a váratlan helyzetekre is – közölte az M1 Híradóban Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Mint mondta: Vácon 3 ezer köbméter homokot használtak fel 300 ezer zsák megtöltéséhez. Siklós Gabriella hozzátette, hogy a városban az árvízvédelmi munkálatok végére értek, de van még tartalék homok és zsák, ha időközben szükség lenne rá. Hangsúlyozta, hogy a szakemberek a váratlan helyzetekre is felkészültek, valamint kútgyűrűket is elhelyeztek a közműhálózaton. Bármikor előfordulhat bármi, készen állnak hirtelen is beavatkozni – fűzte hozzá. Vácon a Duna vízszintje már megközelíti a 740 centimétert. Várhatóan szombaton…

Tovább

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő a közösségi oldalára feltöltött videójában mondott köszönetet mindenkinek, aki az árvíz elleni védekezést segíti. „Nem csökkenő lendülettel folytatódik az árvíz elleni védekezés a Dunakanyarban. Köszönjük a katasztrófavédőknek, a vízügyeseknek, a polgárőröknek, az önkénteseknek, a diákoknak és mindenkinek, aki közreműködik az árvíz elleni védekezésben, hiszen gyorsnak kell lennünk. Az egy héttel ezelőtti vízszinthez képest 6-6,5 méterrel lesz magasabb a Dunának a vízállása. Ötszörös vízhozamra kell számítsunk pár nap múlva az egy-két héttel ezelőtti vízhozamhoz képest, ezért mindenki segítségére szükségünk van. Köszönjük mindenkinek, aki segít! Magyarország megcsinálja!”

Tovább

Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója is segített az árvíz elleni védekezésben Vácon, Rétvári Bencével töltötték és pakolták a homokzsákokat a Vásártéren. Menczer Tamás a közösségi oldalára feltöltött videójában elmondta: „itt Vácon is remek emberekkel dolgozhatok együtt. Érkeztek az ország számos pontjáról fiatalok és idősek egyaránt. Köszönöm nekik, köszönöm a segítséget, köszönöm, hogy együtt dolgozhatunk. Mire itt Vácon a Duna tetőzik, készen leszünk, együtt, közös erővel sikerülni fog.”

Tovább

Rengetegen segítenek és még annál is többen csatlakoznának az árvízi védekezéshez Vácon, ha el lennének látva megfelelő információkkal az emberek. Sokan arra panaszkodnak a közösségi médiában, hogy fejetlenség van a szervezésben. A legfrissebb hír, hogy az önkormányzat standjánál elfogyott az ellátás, és étlen-szomjan dolgoznak a diákok. „SÜRGŐS!! Elfogyott az ellátás a szérűskerti töltőállomásnál az önkormányzat standjánál. 200 diák étlen-szomjan lapátolja a homokot. Lelkes önkétesek segítségét kérjük! Mindent elfogadunk. Köszönjük!” – írta egy név nélküli tag a Váci Élet közösségi média csoportban csütörtök reggel. Egy másik fotón jól látszik, hogy üres az asztal. A bejegyzés nagyjából egy órán keresztül volt elérhető,…

Tovább

„Szeretjük Vácot, megvédjük Vácot” – mondta a közösségi oldalára feltöltött videójában Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Részletezte: „Itt Vácott a területvédelmi tartalékosok teljesítenek szolgálatot. Az 1. Reviczky területvédelmi ezred katonái 156 fővel vannak jelen, büszkén jelenthetem, hogy magam is ennek az ezrdnek vagyok a tartalékos őrnagya. Nagyon örültem ezért, hogy bajtársaimmal együtt tölthettük ezt a délelőttöt. Számos kisebb és nagyobb képességünk van, ami a mindennapokban nem feltétlenül látszik, de egy ilyen veszélyhelyzetben, amilyen most van megjelennek például a kétéltű lánctalpas eszközeink, a helikoptereink, számtalan olyan tehergépjármű, amely személyszállításra, vagy akár homokzsákok szállítására alkalmas. A munka rendezetten, higgadtan, felkészülten zajlik. A vízügyes…

Tovább

Orbán Viktor miniszterelnök Kismaroson és Nagymaroson is ellenőrizte az árvízvédelmi készültséget. Mint mondta: „Kismaros az egyik legnehezebb helyzetben lévő településünk. Ha nem jöttek volna a katonák, akkor nem is biztos, hogy meg tudtuk volna védeni a települést, de jöttek Hódmezővásárhelyről és Debrecenből is. Több százan dolgoznak itt, fantasztikus munkát végeztek, le a kalappal, hálásak vagyunk érte. Polgármester úr nem kezdő, korábban is láttak már itt árvizeket. Úgy látom, hogy a helyi önkéntesek, a helyi tűzoltók és a katonák együttműködésének eredményeképpen amit Kismarosból meg lehet védeni, azt meg is fogjuk védeni, meg tudják csinálni.” Nagymarossal kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: „tegnap lépett…

Tovább

Megállás nélkül dolgoznak az árvíz elleni védekezésben Vác több pontján. A munkálatokból a Fidesz-KDNP nagy létszámmal veszi ki a részét. Az ország több pontjáról is toboroztak segítőket Vácra. Szerdán délelőtt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is a homokzsákokat pakolta. Kocsis Máté kérdésünkre elmondta: „a Magyar Kézilabda Szövetség munkatársaival vagyunk most itt. Szerintem fontos, hogy mindenki részt vegyen a munkában, úgyhogy az országos összefogás mérétkét nem lehet megbecsülni. Az sok tízezer ember. Minden dolgos kézre szükség van. Itt Vácon megvan a megfelelő mennnyiségű homokzsák, megvan a megfelelő mennyiségű fólia, megvan a megfelelő mennyiségű ember. Én azért vagyok itt, mert nagyon rosszul…

Tovább

Folyamatosan dolgoznak a szakemberek és az önkéntesek Vácon az árvízi védekezésben. „Nagyon komoly létszámú helyi és környékbeli önkéntesek segítenek. Országos összefogás keretében mindenhonnan jönnek önkéntesek folyamatosan” – mondta el lapunknak Ványai László, a váci KDNP elnöke. Részletezte: „csak ma délelőtt több mint 200 embert várunk. Ebből jelentős létszámot a KDNP toborzott össze. Emellett még a Szent István Egyetem hallgatói érkeztek két busszal, Mága Zoltán hegedűművész szintén kettő buszt indított el. A Magyar Kézilabda Szövetség dolgoznak jelenleg az ideiglenes gáton Burgundia városrész alatt. Vácon 156 katona teljesít most szolgálatot, 150 katasztrófavédelmi szakember és a BV intézetben fogvatartottak közül is sokan részt…

Tovább

Szombat hajnalra várják a legmagasabb vízállást a Duna váci szakaszán – olvasható a Magyarország Kormánya facebook oldalon az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzésére hivatkozva.  Vácnál jelenleg másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A becslések szerint szombaton 765 centiméteren tetőzhet a folyó. Vácra az Ipoly-mentéről is érkezett segítség – ezt Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke közölte a közösségi oldalán. Mint írta: „köszönjük, hogy a homokzsákok szállításában gépjárművekkel is segítenek és külön köszönjük, hogy ilyen gyorsan tudtak csatlakozni a munkához. Közösen legyőzzük az árhullámot.” A vízügynél az állami védekezéshez 2 millió homokzsákot csoportosítottak át, és több mint 1 millió homokzsákot biztosítottak az önkormányzatok…

Tovább