A nagyböjti időszak egyik kiemelkedő jelentőségű, fokozott várakozással övezett helyi eseménye volt az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hagyományos év eleji teológiai konferenciája, melynek keretében ezúttal az úgynevezett végidővel kapcsolatos kérdésekről hangoztak el előadások, melyek között, után kerekasztal-beszélgetésekbe is bekapcsolódhattak az érdeklődők.
A házigazdák, főszervezők mellett Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket, videoüzenetében a többi között így fogalmazva: „Első hallásra drámainak tűnhet a konferencia címe, kicsit olyan, mintha készülnénk a végsőkre, és most akkor foglaljuk össze az eddigi életünket, így nézzünk szembe az eszkatonnal. Az eszkatológia kapcsán a teológiát tanultaknak és tanítóknak két dolog juthat az eszükbe elsősorban, egyrészt Krisztusnak az ígérete a világvégéről, amikor dicsőségesen el fog jönni, megítéli és ugyanakkor megújítja ezt a világot, de a személyes életünknek a vége is eszünkbe jut, a mi személyes világvégénk. De van még egy harmadik szempont, amely mindkettőt érinti, ez pedig életünk határhelyzeteiben tűnik fel, amikor egy ember átélheti annak a valóságát, hogy egészen közel kerül az élete, története végéhez.”
A főpásztor zárszóként a nagyböjtre utalva kiemelte: ez a készülődésünk is hosszú távlatban tekintve a mi végső beteljesülésünk felé haladó készületet jelenti, a megtérést, annak a megismétlését, a tökéletesedés útján való előrehaladást, ami a mennyország felé tart.
Dr. Monostori László pap, teológus az eutanázia megítélését járta körül katolikus szempontból.
– Vannak olyan helyzetek, szakaszok az életben, amikor az emberi személy méltósága a szokásosnál jobban veszélyben van, amikor kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. Nyilván ilyen a betegség és a halál, de ha végiggondoljuk, akkor nem csak ezek a helyzetek tartoznak ide, hiszen ilyen a magzatkor, a csecsemőkor is, a fogyatékkal élők helyzete, de ilyen lehet az is, amikor valaki gyógyszer vagy alkohol befolyása alatt van, vagy esetleg pusztán csak alszik. Tehát minden olyan helyzet, amikor nem tudjuk úgy kifejezni a gondolatainkat, érzéseinket, szándékainkat, hogy azzal hatni tudjunk a külvilágra. Gondoljunk bele: egy felnőtt, egészséges ember hogyha valamilyen atrocitás éri, megtámadják, megrágalmazzák, kirúgják a munkahelyéről, bármilyen nehézség éri az életben, ő azért valamit tud tenni, valahogy meg tudja magát védeni, de az előbbiekben sorolt élethelyzetben ez sokkal kevésbé vagy egyáltalán nem lehetséges. Éppen ezért a katolikus tanítás szerint azok a személyek, akiknek a méltósága sérülékeny, nagyobb védelemre szorulnak – mondta bevezetésként az előadó.
A folytatásban kiemelte, hogy az egyik kulcsfogalom itt a fájdalom, amelyhez értelemszerűen elsősorban negatív asszociációk kötődnek, bár fontosnak is nevezhető, amennyiben jelzi, hogy valami nincs rendben, hogy valamit változtatni kell vagy segítségre van szükség.
– A jóléti társadalomban azonban egy olyan hozzáállást tapasztalunk a fájdalomhoz, hogy csillapítsuk, szüntessük meg, ezzel a katolikus teológiai is egyetért, főleg mondjuk egy végső stádiumban lévő embernél azzal a céllal, hogy megélhesse az élete utolsó heteit, napjait, óráit úgy, hogy a méltóságát meg tudja őrizni. A legnagyobb kérdés, hogy lehet-e értékes egy olyan élet, melyben van szenvedés, a válasz pedig nagyon függ a válaszadó világnézetétől, hitétől. Tehát azoknak, akik hiszik, hogy van túlvilág, feltámadás, hogy az élet túlmutat a földi valóságon, hogy van egy Isten, aki szeret minket, nos nekünk talán egy kicsit könnyebb elfogadni a fájdalmat, mert az örökkévalóság felől nézve a korlátozott idejű fájdalom is viszonylagossá válik, tehát az is megvalósíthatja önmagát, megélheti személyes méltóságát, aki szenved – hangoztatta ezután az előadó.
A másik kulcsfogalomról, a végső stádium kifejezésről szólva Dr. Monostori László úgy fogalmozott, hogy ennek az alapvetően orvosszakmai megítélésű állapotnak a kicsit bővebb körülírása szerint kritériuma, hogy visszafordíthatatlan, közeli halálhoz vezet és nem hatásos már semmilyen kezelés.
– A halálhoz közeledő embernek alapvetően három lehetősége van, amikor döntést kell hozzon arról, hogy hogyan megy neki élete utolsó szakaszának, egyrészt lehet siettetni a halált, de ott van a terápiás túlbuzgóság is az élethosszabbítás érdekében, a harmadik a palliatív kezelés, amely az emberhez méltó halálhoz való hozzásegítést jelenti. A katolikus teológia fájdalomcsillapítás párti, és igenis vannak olyan helyzetek, amikor szabad emelni például a morfiumdózisokat, mert itt nem a halál siettetése a cél, hanem az enyhítés, aminek egy nem akart, de belátással eltűrt velejárója az élet megrövidülése – folytatta az előadó.
Mint kiemelte, az oxigént, ételt, italt, higiéniát akár mesterséges módon is biztosítani kell, hiszen ez a méltóság megőrzéséhez tartozik, az viszont nem számít eutanáziának, ha valaki lemond az aránytalan vagy haszontalan kezelésekről, ez a halálhoz közeledő ember állapotának elfogadása, amit a katolikus teológia is tiszteletben tart.
Az előadó szavai szerint ha kinyitunk egy kaput az eutanáziával kapcsolatban, akkor az egy nagyon csuszamlós lejtőre vihet, és ha már nem szent az emberi élet, ha azt mondjuk, hogy az orvosok nem csak gyógyíthatnak és fájdalmat csillapíthatnak, hanem az élet megrövidítését kifejezetten elősegíthetik, akkor utána már nagyon nehéz korlátokat szabni.
– A katolikus javaslatban szereplő palliatív kezelés azt jelenti, hogy a halált ne siettessük, de ne is késleltessük, hanem fogadjuk el azt, amikor eljön az idő, legyünk a beteg mellett, adjuk meg neki a szokványos kezeléseket, csillapítsuk a fájdalmat, és legyünk jelen, lelkileg, emberileg támogassuk, ez a legtöbb, és ez nagyon is sok, amit ilyen élethelyzetben tehetünk. Nem az életidő növelése a cél, hanem az életminőség javítása, hogy a fizikai, pszichológiai és spirituális dimenziójában a haldokló minél inkább méltó módon tudja megélni élete utolsó szakaszát. Az élet érték, a halál pedig természetes történés – mondta zárszóként Dr. Monostori László.
Dr. Juhász Pál Balázs teológus, az AVKF adjunktusa a Miatyánk egyik kérésének (Jöjjön el a Te országod!) eszkatologikus olvasatában segített elmélyülni a hallgatóságnak.
– Mi ez az ország? Nagyon félreérthető, mert hogy területre tudunk esetleg gondolni, a Szentföldre, az ígéret földjére, nagy Magyarországra, lehetnek itt elképzelések, az eredeti görög szöveg Isten királyságáról beszél, de talán még jobb az Isten uralma kifejezés. Isten uralkodik és ez politikai rendszertől, geográfiától független. Azért arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Jézus Krisztus egy megszállt ország polgára volt egész életében, és azért is feszítették keresztre, mert nem volt hajlandó nemzeti forradalmat vezetni, az ő rendszerében nem döntő az ilyen szuverenitás. Isten uralma felülírja a politikai kategóriákat, más a dinamikája, ezért nehezen értelmezhető – mondta az előadó.
Mint fogalmazott, a Miatyánk egy veszélyes imádság, ez a kérés, hogy „Jöjjön el a Te országod!” különösen az, mert hatalomváltást kér, azt mondja, hogy ne én legyek az úr, ne én uralkodjak, hanem vegye át a hatalmat az Úr, radikális fordulat, amikor valaki engedi, hogy ez megvalósuljon a saját életében.
– Ez az ország nincs teljesen definiálva. Azt tudni, hogy már elkezdődött. Az is biztos, hogy van etikai karaktere, tehát nem fog mindenki üdvözülni, nem jut be mindenki a mennyek országába. Vannak kulcsai, így az egyháznak feladata van, hogy akkor abban a bizonyos végidőben mi is történik. Az országnak van helye, mégpedig az egyház, amely területtől független, egyetemes tágassággal rendelkező közösség, ami nyitott, tehát meg lehet térni. Az Isten országa nagyon kicsiben valósul meg, az állapotbeli kötelességeink teljesítésekor vagyunk a legközelebb az Úristenhez. De ez még nem teljes, mert az elkárhozás lehetősége folyamatos, szabad akaratunkból elfordulhatunk, a megtérésünk még folyamatban van – adott értelmezést az előadó Isten országa mibenlétéről.
Zárszóként megfogalmazta: „A mi uralkodónk a keresztről uralkodik, mert az uralom valójában szolgálat, és a követőitől is ezt kéri, ezen keresztül vált meg.”
A konferencián előadás hangzott el a Katolikus Egyház boldoggá és szentté avatási eljárásairól (Lengyel Zsolt katolikus pap, egyházjogász), Barsi Balázs OFM pedig „Mi az igazi kezdet és van-e vég” címmel tartott előadást. A délelőttöt záró kerekasztal-beszélgetés után a délutáni folytatásban a következő előadások szerepeltek a programban: Lovassy Attila: A Bárány lakomája – Jézus áldozata mint a végidő kezdete; Varga Péter András: Isten fogyatkozó összegyűjtött népe? – Eszkatologikus remények az „anonim keresztények” és az „új pogányok” idején; Orosz Gábor Viktor: Még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk? – Transzhumanizmus a keresztény eszkatológia mérlegén; Kondorosi Noémi: Egy XIV. századi influenszer vallomásai – Svéd Szent Brigitta misztikus látomása egy fiatal lány egyéni ítéletéről.
A mostani tanácskozásra elkészült a tavalyi alkalom „Kínos teológiai kérdések konferenciája” című tanulmánykötete.