Egyre népesebb a közösségi médiában a Vác Város Önkormányzata oldaláról kitiltottak csoportja. Ebbe a közösségbe tartoznak azok a váciak, akiket a balliberális városvezetés letiltott a váci önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán. A téma évek óta foglalkoztatja a közvéleményt, ugyanis Matkovich Ilona polgármesterségével a kegyetlen cenzúra is kezdetét vette Vácon.
A letiltottak táborába tartozik a váci Fidesz elnöke, Szádoczki Imre is. Elmondása szerint őt a városvezetők a saját oldalaikon is lekorlátozták.
Szádoczki Imre elfogadhatatlannak tartja, hogy a váci lakosok egyáltalán nem, vagy csak korlátozva mondhatják el véleményüket a városvezetésről. Annál is inkább, mert Matkovich Ilona a megválasztása után azt híresztelte, hogy ő minden vácinak a polgármestere akar lenni, most mégis helyieket tiltanak le az önkormányzat oldaláról.
A váci Fidesz elnöke emlékeztetett, hogy Vác a szájzár rendelet városa. Matkovich Ilona hivatalba lépése utáni első polgármesteri utasításával ugyanis megtiltotta, hogy a váci önkormányzati cégek vezetői és munkatársai az ő előzetes írásbeli engedélye nélkül a városvezetésről véleményt mondjanak a nyilvánosság előtt, vagy posztoljanak a Facebookon.
Az erről készült riportunkat itt nézhetik meg.