Augusztus 10-13. között rendezik meg idén önkéntesek bevonásával a Nagy Ipoly-takarítást.
A programhoz önkormányzatok és civil szervezetek csatlakoznak határon innen és túl azzal a szándékkal, hogy emberi erővel eltávolítsák a vízből az emberi hanyagság miatt odakerülő hulladékot.
Az ipolyviski híd lábánál augusztus 12-én, szombaton 10 órától gyűjtik a szemetet. A kiírás szerint a szervezők a gyerekeket is várják.
Mint írják: “az idei évben a környezetvédelmi program során lehetőség nyílik arra, hogy szülők, nagyszülők, felnőtt családtag kíséretében a gyerekek is csatlakozzanak a programhoz. A program egy ismeretterjesztő előadással kezdődik, melynek témája a természetvédelem.
A program során az Ipoly folyó csendes szakaszán lesz lehetőség a résztvevőknek az önkéntes részvételre.”
Helyszín: ipolyviski híd lábánál, az Ipoly partján.
Időpont: 2023. augusztus 12 (szombat) 10 óra.
A program várható befejezése: 12 óra.