A JOBBIKOS FEHÉR ZSOLT: „A KÖZELJÖVŐBEN SZÁNDÉKOMBAN ÁLL ÁTVENNI A HATALMAT MAGYARORSZÁGON ÉS TOTÁLITÁRIUS DIKTATÚRÁT LÉTREHOZNI, AMELYNEK ÉN LESZEK A VEZETŐJE, MINT KORMÁNYZÓ ŐFELSÉGE” (SIC!) (18+)

A korábban rasszista és antiszemita megnyilvánulásai miatt országos hírhedtségre törő Fehér Zsolt beteg és elborult, saját szerkesztésű újságját nyilvánosságra hozta a Váci Anonymus. Inotay harcostársa újságának lapszámai annyira gyomorforgatóak, hogy a 18-as karika is kevés, mert még az erős idegzetű felnőtt olvasóknak is magasan a normális tűréshatára felett áll az újság valamennyi tartalma. Korábban is írtuk, hogy ezért csak addig szemlézzük a kiadványokat, amíg a jobbikos képviselő nem távozik a közéletből.

A jobbikos önkormányzati képviselő által főszerkesztett ArboNyúz című lap 26. számában Magyarország alkotmányos berendezkedésének megváltoztatásáról írt. A címlapon fegyveres katonákat, tankokat és hadirepülőket felsorakoztató képeket követő cikkben szó szerint így fogalmaz:

„No de nem baj, szükségem is van a tanulásra ahhoz, hogy minél előbb értelmiségi sznob legyek, hiszen a közeljövőben szándékomban áll átvenni a hatalmat Magyarországon és totalitárius diktatúrát létrehozni, amelynek én leszek a vezetője mint kormányzó őfelsége.”
De itt nem áll meg, folytatja őrült gondolatmenetét, s Hitler 1923-as hatalomátvételi kísérletével példálózva úgy folytatja, hogy:

„Ja, igen, akcióm neve a müncheni sörpuccs mintájára „váci fröccspuccs” lesz. Találó nem? A Fehér-különítményekbe jelentkezni személyesen nálam lehet, ahogy hűségesküket tenni is! Az arra alkalmas jelentkezők előtt fényes katonai karrierlehetőség és politikai pálya áll.”

Az idézett őrült képzelgés nem szorul különös magyarázatra. Aki „Fehér-különítményekről” és Hitlerputsch-ról ábrándozva ír Magyarországon totalitárius diktatúra létrehozásáról,

annak semmi keresnivalója a közéletben, sem váci önkormányzati képviselőként, sem Pest megyei tisztségviselőként, sem bármilyen más közéleti szerepet vállalva.

Inotay Gergely megalázza a váciakat, hogy Fehér náci megnyilvánulásai és lélekölő írásai után is kiáll mellette ahelyett, hogy azonnal megszakítana vele minden együttműködést és távozásra szólítaná fel a jobbikos baloldali képviselőt. Inotay a vállalhatatlan képviselőtársához idomulásával már maga is vállalhatatlan.

Fehér Zsolt képviselő szégyent hozott Vácra, szégyent hozott az ezeréves püspöki székhely jelenére. Azért is kell távoznia a közéletből, hogy legalább városunk jövőjét ne sározza be örökre.