Régen rebesgetik már a városban, hogy mutyigyanús ügyletre készülnek a városházán a parkfenntartási munkák kiszervezése kapcsán. Először tavaly októberben adtunk hírt arról, hogy egy befolyásos és a pénzt meg nem vető városvezető már tárgyalt is egy pomázi céggel, amely nem igazán nevezhető a zöldterület-kezelés terén nagy múltú vállalkozásnak, hiszen csak 2020-ban alakult. A szóbeszéd szerint még Matkovich Ilona sem tudott ezekről az előzetes, egyeztető tárgyalásokról, pedig állítólag neki is volt már akkor egy tippje, mely cégnek szánná a munkát. Aztán megváltoztak az erőviszonyok, március elsején hírt adtunk arról, hogy a parkfenntartási munkák kiszervezésében talán mégis egy, a gödöllői vezetői körökhöz is közel álló cég lesz a befutó.
Matkovich Ilona az elmúlt közel 2,5 évében többször ellentmondott már önmagának. Most úgy tűnik, hogy újabb esetben megy szembe saját magával, vagy a városüzemeltetésben jártas, segítőkész alpolgármesterei küldik szembe önmagával?
2020 őszén a városvezetés hosszas tárgyalások után felbontotta az akkor még 2021 teléig élő, széleskörű városüzemeltetési feladatokat ellátó szerződést a Harmat Kert Kft.-vel. A szerződésbe a parkfenntartási munkák is beletartoztak. Akkor Matkovich Ilona drágának tartotta a munkavégzésüket és felbontotta a céggel a szerződést és inkább kifizetett nekik több év alatt 120 millió Ft-ot, amire a cég jogszerűen nyújtotta be igényét, amit végül Matkovich jogi ügyekben jártas tanácsadói sem tudtak elvitatni.
2021 tavaszán a városi ESTV-ben a parkfenntartási munkákért felelős részlegvezető, Dedinszky Gyula azt nyilatkozta, hogy csak a növényvédelmi munkákat szükséges kiadniuk és az összes többi zöldterületi munkát a Váci Városfejlesztő Kft. kertészeti dolgozói el tudják végezni.
Az elmúlt évben a különböző városrészeken lakók nem ezt tapasztalták, de ha a várost csak autóval bejárjuk, akkor is látszik, hogy ez továbbra sem sikerült.

És akkor következzenek a felmerülő kérdések, amelyeket ezúttal is csak olvasóinkkal tudunk megosztani, a helyi sajtóval kommunikációképtelen városháza miatt:
- Vajon Matkovich a Múzeum utca és a Főtér között naponta végigsétálva észre vette a szükségességét a parkfenntartási munkák néhány százmilliós kiszervezésének?
- Hogyan aránylik egymáshoz a semmire kiadott 120 millió Ft és a jövőben tervezett parkfenntartási munkákra ennek az összegnek a duplája?
- 120 millió Ft-ért tegnap és ma mintegy 4–4,5 millió m2 területen lehet a lombot összegyűjtetni és elszállíttatni. Ez azt jelenti, hogy kb. 624 focipályányi területen lehetett volna a lombot összetakarítani és elszállítani. De a 120 millió Ft-ért Matkovich Ilona nem munkát rendelt inkább, hanem hagyta tavaly és idén még inkább lomb alá temetni a várost. Érdeklődéssel várjuk, hogy a 250 millió Ft hogyan aránylik az elvégezhető munkamennyiséghez a város megszépülésében?
- Ne felejtsük el azt se, hogy a saját városi dolgozókkal történő feladatellátás során valahogy karácsony előtt mégiscsak voltak elbocsátások a Váci Városfejlesztő Kft.-nél! Összességében felmerül a kérdés, hogy miért fizetett ki feleslegesen a város vezetés 120 millió Ft-ot, ha arra jutott, hogy kiszervezi a parkfenntartási munkákat?
- Másfél év távlatában Matkovich Ilona alpolgármesterei hosszas tanácsadására erre a létező legrosszabb megoldásra jutott?
- Vagy a belvárosban tett sétái alkalmával észre vette-e, hogy a zöldterületi munkák akadoznak?
- Vagy elég volt kinézni ehhez a hivatal ablakán?
- Hamarosan a többi városüzemeltetési feladat is erre a sorsra jut?
***
VAJON TÉNYLEG MEGVAN MÁR A POMÁZI BEFUTÓJA A VÁROSI KERTÉSZETI TENDERNEK?
EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – LOMBKUPACOK A GÉZA KIRÁLY TÉREN
EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – „A HÁZBÓL JELENTEM, SZÓLTAM A HIÁNYOS LOMBGYŰJTÉS MIATT”
http://www.vaconline.hu/2021/01/08/ez-mar-az-osztrak-kisvaros-a-lomb-eltakaritasa-is-meghaladja-matkovich-varosiranyito-kepesseget/