Az üléspont határozza meg az álláspontot Vácon?

A jelenlegi városvezetés hiába bukott le, mégis az immár hivatalos fórumává tett kamublogján üzengetett. Újra minősíthetetlen hangot használva Dr. Manninger Péterre hárította, hogy bizottsági tagként ugyanúgy döntési helyzetben volt, mint a többi honatya a kórház fejlesztésének ügyében. Ennek az elterelő kommunikációs stratégiának valós értelme csupán az, hogy elfedje annak a tényét, hogy a városvezetés valamilyen ismeretlen okból nem hajlandó a város polgárainak érdekét szolgáló beruházáshoz szükséges telekről lemondani. 

Azzal vádolják, hogy öt éven keresztül az Egészségügyi Bizottság elnökeként miért nem tárgyalták ezt a kérdést? Valóban, utánajártunk, az Egészségügyi Bizottság egyszer sem tárgyalta a kórházfelújítás kérdését.

De miért is tárgyalta volna az Egészségügyi Bizottság ezt a kérdést? A fejlesztés akkori és még mostani fázisában sem egészségügyi problémáról van szó, hanem egy városfejlesztési, vagyongazdálkodási kérdésről.

Ennek a bizottságnak is tagja volt Manninger és az akkori jegyzőkönyvek szerint többször is foglalkoztak ebben a bizottságban ezzel a kiemelt projekttel.

Egyenesbe is kerültek a dolgok, mivel az akkori bizottságban a városvezetés és az ellenzék között teljes egyetértés volt abban, hogy mindent meg kell tenni ennek a fejlesztésnek az előmozdítására, hiszen ilyen mérvű rendelőintézet-felújítás, -építés az elmúlt 50-60 évben nem volt.

Sajtótájékoztató – Vácon még az se halad, amire van pénz, amire a kormány 5,6 milliárd forintot biztosított

Mivel a kórház már állami intézmény, nem önkormányzati, ezért az egészségügyi szakbizottságnak a jelenlegi fejlesztési fázisban érdemben nincs hozzászólása.

Az önkormányzatnak a jelenlegi fázisban abban van érdemben beleszólása, hogy milyen telken épüljön meg az állam által 100%-ban finanszírozott, nagymérvű beruházás, tehát ez most még városfejlesztési és környezetvédelmi kérdés. Ezt ebben a szakbizottságban többször tárgyalták, és az előző ciklus végére megnyugtatóan le is zárták ezeket a fejezeteket.

A lényeg az, hogy a jelenlegi városvezetés az elmúlt ciklusban ellenzékként megszavazta a kórház fejlesztéshez annak

a teleknek a cseréjét, melyet most hatalomra kerülve nem akarnak az állammal elcserélni, túl értékesnek tartják.

Ezt a polgármester asszony beszámolójában le is írta. Ezért nem halad jelenleg a tervezés fázisában az ügy, erről már lapunk be is számolt.

Feltehetjük a kérdést: milyen fontosabb feladatot szánnak annak az értékes teleknek, melyet az előző városvezetés az akkori ellenzékkel együtt a kórház-fejlesztésre szánt.

Igaz-e az az állítás, hogy az üléspont határozza meg az álláspontot, azaz

amit ellenzékben jónak ítéltek meg és megszavazták, arra hatalomra kerülvén miért mondanak nemet? Csak nem a kampányidőszak miatt mondtak akkor igent, ma meg nemet?

Kényszerű városházi beismerés a kórházfelújítás kapcsán: a kért telkeket nem adták át, a kért építési szabály módosítás nincs elfogadva

A beruházó is megerősítette: az önkormányzat miatt nem halad a kórházfelújítás

Zavar az önkormányzati propagandagépezetben: lejárató oldalt üzemeltetnek a váciak adójából?