A vasárnapi égszakadás után a Váci Élet közösségi csoportban pezsgő vita alakult ki a véleményüket megosztó lakosok között. Az árkok elhanyagolt állapota most megmutatta, hogy egy ekkora esőzés után milyen kaotikus helyzet keletkezhet a városban. A módosított rendelet a lakosságra bízta az árkok kezelését, ami jelenleg csak arra volt jó, hogy összeugrassza a csoport tagjait, nem pedig arra, hogy megoldást mutasson az ilyen vészhelyzetek esetére. Mi most csak pár helyet sorolunk fel a csoport tapasztalatai alapján és néhány általuk megosztott fotót közlünk. A sövényvágás anomáliáiról, az idősek helyzetéről már leírtunk egy-egy józan véleményt, vitára bocsátjuk, hogy helyes-e, ha így marad az árkok gondozásának ügye a városban?
„Nem ártana egy kis ároktakarítás. Nem egyszer szóltunk az illetékesnek. Nem szakadó esőben kell kijönni és körbenézni. A Telep utca ezen szakaszán valahogy minden kimarad. A Fekete utcából minden hordalék idezúdul és már több rétegben áll az árokban. Pár év alatt már igazán meg lehetett volna csinálni. A Viola és a Mályva utca között úgy látszik, a fűvágás is sikerül.”
„Földváry tér MOL-kút, jön fel a szennyvíz.”
„A városban az árkokat évek óta nem takarítják, a padka 15–20 centivel magasabb az út szintjétől, esélye nincs a víznek az útról lefolyni Gombási út végén, Huszár út és sorolhatnám, ez alap, itt kellene kezdeni, az árokba nem jut el a víz, így az úton folyik végig.”